Sárkányhajó

Sárkányhajózzon az ESMTK-ban!

2016-05-26 Nyomtatás

Az ESMTK májustól bevonta az egyesületben fellelhető sportolási lehetőségek közé a sárkányhajózást is. Az egyesület pesterzsébeti Vízisport utcai telepén a kajak-kenu szakosztály mellett a hónap elejétől ki lehet próbálni a sárkányhajózást.

Kattintson a nagyobb mérethez!

A 20 fős hajóban 10 padon párosával ülve, kenus mozdulattal eveznek, hátul áll a kormányos, aki nagy kormánylapátjával irányítja a hajót, elől, szemben a csapattal ül a dobos, aki a vezérevezőssel közösen adja az ütemet.

A sárkányhajózás Magyarországon is egyre elterjedtebb módja a sportolásnak, de emellett remek lehetőség baráti társaságok kikapcsolódására, céges rendezvények egy programjának, valamint a csapatépítésnek is egyik közkedvelt formája.

Jelenlegi csapattagjaink között egyaránt vannak olyanok, akik szabadidős jelleggel lapátolnak, s olyanok is, akik már megjártak egypár Világ-, és Európa bajnokságot, ahonnan több éremmel tértek haza.

Az érdeklődőket szeretettel várjuk minden hétfőn, szerdán, pénteken 18:00-tól a vízitelepen.

Elérhetőségeink:

telefon: Szatmári Szilvia +36309371414 (16:00 után)

email: esmtk.sarkanyhajo@gmail.com

Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015