Sárkányhajó

Jókedv és ezüstzuhatag Faddon

2018-09-13 Nyomtatás

Fadd-Domboriban zárták az idei versenyszezont a hazai sárkányhajósok. A kétnapos viadalon rendezték meg a magyar bajnokság 5. fordulóját, illetve a Magyar Nagydíj futamait. Az erzsébetiek éremgyűjteménye ezúttal is szépen gyarapodott.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az első nap délelőtt a szokatlanul szeles pályán előbb a rövidtávú, 200 méteres futamokat bonyolították le. Az Erzsébeti SMTK csapata az első akadályt könnyedén vette, futamgyőztesként egyből az A-döntőbe került, ahol aztán igazán kiélezett versenyt élvezhettek a nézők és a hajósok is. A jól rajtoló, de a táv közepén kicsit visszaeső piros-fehérek a Szeged csapatát az utolsó tíz méteren visszaelőzve megszerezték a második helyet a RÖMI KKSK mögött.

Délután a szokásos, 2000 méteres versenyt rendezték meg, ahol az erzsébetiek újfent remekül szerepeltek. Megismétlődött a 200-as befutási sorrend, a piros-fehérek ezúttal is ezüstérmesek lettek. A csapat fennállása óta először volt példa arra, hogy egy hétvégén mindkét távon a dobogó második fokára álljon az erzsébeti legénység.

Mivel ez volt a bajnokság záró fordulója, kiosztották az összesített helyezésekért járó díjakat is. Az ESMTK történelmet írva mindkét távon és a kettő összesítésében is harmadik lett. A pontversenyt a RÖMI KKSK nyerte, Szeged végzett a második helyen.

Délután még egy hosszútávú verseny várt az erzsébetiekre. A 3333 méteres futamban a kissé már elcsigázott csapat a harmadik helyen végzett, de ezen a hétvégén ez volt a leggyengébb eredményük. Soha rosszabbat!

Másnap a 10-es hajóknak rendeztek rövidtávú versenyt, amelyen tisztán női, illetve férfi egységek állhattak rajthoz. Ezt megelőzően azonban az igen érdekes és nagyon kiszámíthatatlan váltóversenyt bonyolították le. Ebben az induló 10-es hajó kormányosa 200 méter után adja át a stafétát a 20-as hajó kormányosának, majd erre az egységre szintén 200 méter várt. Az ESMTK a korábbi években rendre első helyet szerzett ebben a számban, ami kissé fokozta a versenyzőkre nehezedő nyomást. Az erzsébeti hegemónia állandósulni látszik, hiszen az idén is ellentmondást nem tűrve zsákolták be a győzelmet a piros-fehérek, és ezzel egymás után harmadszor vihették haza a vándorserleget!  

A váltó után rohamtempóban egymást követő futamok mindegyikében indított csapatot az ESMTK. Sárkányhajósaink minden számban – senior férfi és női, illetve masters férfi és női – ezüstérmet szereztek.

A hétvége mérlege parádésra sikeredett: egy arany-, hat ezüst- és egy bronzérem.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015