Ritmikus gimnasztika

Ötödször is az ESMTK volt a legjobb

2014-12-13 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK egyik legsikeresebb szakosztálya a ritmikus gimnasztikázóké. A csinos lányok 2014-ben is nagyszerű eredményeket értek el, és remekül zárták az évet.

Kattintson a nagyobb mérethez!

– Szakosztályunk túl van az őszi versenyszezonon, amelyet nagyon sikeresen zártunk – mondta örömmel Zéman Erika szakosztályvezető. – A Berczik Sára Országos Emlékversenyen az együttes kéziszercsapatok mellett a duók és triók versenyeztek három kategóriában és hat korcsoportban. Az ESMTK lányai huszonegy arany-, tizenhárom ezüst- és kilenc bronzérmet nyertek ezen a rangos viadalon.

A Berczik-emlékversenyről az erzsébeti klub még két díjat vihetett haza. Az ESMTK nyerte a legtöbb versenyzőt indító csapat és a legeredményesebb egyesület vándorkupáját is, immár ötödik éve. A piros-fehérek B kategóriás versenyzői egyéni versenyeken szerepeltek az ősszel. Az országos bajnokságon és a nemzetközi versenyeken is dobogós helyezéseket értek el.
A nemrég tartott évzáró összejövetelen minden korcsoportban és kategóriában a legeredményesebb versenyző külön díjat vehetett át. A legjobbak: Németh Viktória, Deme Luca, Komarek Anna, Hegyi Alexandra, Szántó Gréta, Szunyogh Emma, Székely Írisz, Lévay Lili, Hauk Lilla, Adu Izabell, Halasi Zsófia, Fazekas Réka, Rakamazi Petra, Horváth Lídia, Brutóczki Csilla, Somhegyi Réka, Graffy Rebeka, Huszák Anna.

M.S.

M.S.
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015