Labdarúgás

Száguld idegenben az ESMTK

2017-04-30 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata ezúttal Rákoskeresztúrról hozta el a három pontot. A Rákosmente KSK elleni diadallal sorozatban harmadik idegenbeli mérkőzésüket nyerték meg a piros-fehérek.

Kattintson a nagyobb mérethez!

A tavasszal jó formában lévő ESMTK az utóbbi négy mérkőzését elveszítő Rákosmente KSK vendége volt a rákoskeresztúri Pesti úton, a Rojik-sporttelepen. Turi Zoltán együttesében újra kezdő volt a másfél hónappal korábban részleges szakadást szenvedett Privigyei Ádám, eltiltás – sárga lapok – miatt hiányzott viszont Tóbiás Zsolt, és nem volt a keret tagja Denis Brkic sem. Turi Dániel hétfőn kezdi az edzéseket, és rövidesen bevethető lesz Boda József is.

Nagyszerűen kezdődött a meccs az erzsébetiek számára. A 4. percben Horváth Richárd ugratta ki remekül Horváth Leventét, ő tizenhatoson belülre érve elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett, és az üres kapuba gurított. A folytatásban azt történt a pályán, amit a piros-fehérek akartak, de újabb gólt nem értek el, mert vagy az utolsó passzok nem sikerültek, vagy lesen akadt el a támadás. A félidő közepén váratlanul egyenlítettek a hazaiak: egy szélről bejövő labdát nem tudtak elrúgni az erzsébeti védők, az RKSK csatára, a góllövőlista első helyezettje, Kokenszky azonban igen. A szünetben mégis az erzsébetiek pihenhettek nyugodtabban, ugyanis a játékrész végén Lázár Benjamin nagy bedobása után a labda kipattant Bányai Róberthez, aki 17 méterről, jobbal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

A fordulást követően némi – meddő – mezőnyfölényben játszott a több NB I-es és NB II-es múlttal rendelkező futballistát is soraiban tudó RKSK, majd a mérkőzés utolsó húsz percében beszorította az ESMTK-t. Jól dolgoztak azonban az erzsébeti védők, így kidolgozott helyzetük nem volt a keresztúriaknak, kétszer azonban centikkel kerülte el a labda a mieink kapuját. Többször is veszélyes ellentámadást vezethettek a piros-fehérek, de mindig akadt egy hiba, ami miatt nem alakulhatott ki gólhelyzet. Tíz perccel a vége előtt rosszul lépett Murinai Barnabás, így cserére kényszerült csapatunk, amelynek sikerült megőriznie előnyét a lefújásig.

– Elégedett vagyok a fiúkkal, de ha jobban összpontosítanak a kontráknál, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Nagyon fontos három pontot szereztünk, és remélem, a hátralévő öt fordulóban is olyan szívvel-lélekkel játszunk majd, mint az eddigi tavaszi meccseken.

Az ESMTK legközelebb a csoportot fölényesen vezető Kazincbarcikát fogadja az Ady Endre úton, a mérkőzés május 7-én, vasárnap 17.30-kor kezdődik.

 

Rákosmente KSK–Erzsébeti SMTK 1-2 (1-2)

ESMTK: Bonica – Lázár, Privigyei, Markovics, Madarász – Kozma, Bányai, Mohácsik, Murinai (Németh Z., 80.) – Horváth R., Horváth L.

G.: Horváth L. (4.), Bányai (44.)

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015