Labdarúgás

Sima győzelem az idénynyitón

2018-08-05 Nyomtatás

Rekkenő hőségben kezdődött a labdarúgó NB III 2018–19-es sorozata. Az Erzsébeti SMTK ezúttal is győzelemmel rajtolt, a piros-fehérek magabiztos játékkal szerezték meg a három pontot a Tállya ellen.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Augusztus első hétvégéjén újra bajnoki pontokért léptek pályára az NB III-as labdarúgócsapatok. Az ESMTK együttese az idén is otthon, az Ady Endre úton kezdte az évadot, a Tállya gárdája látogatott Pesterzsébetre.

A piros-fehérek kezdőcsapatában három olyan játékos is helyet kapott, aki a nyáron érkezett. A mieink végig nagy fölényben futballoztak, sok helyzetet, köztük ziccereket is kidolgoztak, és ha kicsit jobban összpontosítanak a kapu előtt, kiütéses győzelmet arathattak volna.

Az erzsébeti rohamok ellenére az első gólra a 37. percig kellett várni, ekkor Soós Bence 23-24 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A szünet után sem változott a játék képe, a nagy hőségben továbbra is az erzsébetiek akarata érvényesült. A második gól azonban nehezen született meg, a 75. percben örülhettek ismét a „Liza” szurkolói. Egy szép akció végén Slezák Richárdhoz került a labda a 16-oson belül, aki lekezelte, majd 13 méterről a bal alsó sarokba lőtte. Az utolsó negyedórára beborult, a hajrában pedig egy jobb oldalon vezetett támadás során már Lázár Benjamin is gólt szerezhetett volna, ám ő önzetlenül középre passzolt, így a csereként beállt Nagy Richárd könnyedén passzolhatott a kapuba. A 90. percben az egykor sok NB I-es mérkőzésen szerepelt Lippai Ákos megpattanó lövésével szépített a Tállya.

– Szerettünk volna három pontot szerezni az első bajnoki mérkőzésen, és teljesen megérdemelt győzelmet arattunk – mondta Turi Zoltán, az ESMTK vezetőedzője. – A tikkasztó melegben törvényszerűen lankadt a figyelem, így rengeteg helyzetünknek csak kis részét tudtuk kihasználni. Legközelebb egy számunkra ismeretlen újonccal játszunk, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a párharcra.

Az ESMTK a következő fordulóban, augusztus 11-én, szombaton 17 órakor a Sajóbábony vendége lesz.

 

Erzsébeti SMTK–Tállya KSE 3-1 (1-0)

ESMTK: Bonica – Nagy M., Privigyei, Markovics, Tóbiás – Kovács D. (Lázár B., 79.), Bányai, Szabó Á. (Mohácsik, 89.) – Soós B., Slezák, Horváth L. (Nagy R., 61.)

G.: Soós B. (37.), Slezák (75.), Nagy R. (85.)

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015