Labdarúgás

Pontatlan évzáró

2017-12-04 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK labdarúgó utánpótláscsapatai közül az U15-ös és az U14-es gárda otthon, a Zodony utcában búcsúztatta a 2017-es esztendőt. Szomorúan, mert egyiküket sem tudott pontot szerezni az év utolsó bajnoki mérkőzésén.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az U15-ösök párharcán a bajnoki címre hajtó Grund FC volt az esélyesebb. A 6. percben azonban Böjthe Brúnó révén az erzsébetiek szerették meg a vezetést, a vendégek húsz perccel később egyenlítettek. A második félidő elején már a XVII. kerületieknél volt az előny, de a játékrész közepén Pozsonyi Kristóf ismét döntetlenre módosította az állást. Az utolsó húsz percben aztán a Grund FC eldöntötte a találkozó sorsát (2-4).

Az U14-eseknél a mieink két ponttal jobban álltak a záró forduló előtt, ráadásul a vendégek utolsó hét(!) meccsüket elvesztették. Az első félidő közepén a rákoshegyiek szerezték az első gólt, majd a szünet után a másodikat is, sőt, a hajrában még kétszer betaláltak, így váratlan és nagy különbségű győzelmet arattak Pesterzsébeten (0-4).

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015