Labdarúgás

Nem ért pontot a négy gól

2016-10-17 Nyomtatás

Az old boys bajnokság legutóbbi fordulójában a második helyen álló Rákosmenti TK látogatott a Zodony utcába. Az Erzsébeti SMTK négyszer is bevette a vendégek kapuját, mégsem szerzett pontot.

Kattintson a nagyobb mérethez!

A XVII. kerületiek eddigi hét mérkőzésükön csupán hat gólt kaptak, az erzsébetiek pedig húsz találatot szereztek, így érdekes párharcra volt kilátás.

Az RTK pontosabban játszott az első félidőben, és bő félóra alatt négygólos előnybe került. A szünet után aztán beindult a hazai henger, és Kalvach József, Németh Zoltán, valamint Urgyán Miklós révén hat perc alatt szorossá tették az állást a piros-fehérek. Egyenlítés helyett a rákoscsabaiak értek el újabb találatot, majd Makár Ferenc ismét egyre csökkentette az ESMTK hátrányát. Ez a különbség megmaradt a lefújásig, így pont nélkül maradt csapatunk.

Az erzsébetiek legközelebb október 21-én, pénteken 19.30-kor játszanak, az ellenfél az Ikarus BSE lesz a XVI., Bátony utcai sporttelepen. 

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015