Labdarúgás

Négy hónap a lábtörésért

2017-02-03 Nyomtatás

Mint arról beszámoltunk, a január végi Erzsébeti SMTK–Csepel felkészülési mérkőzésen egy ütközés során nyílt sípcsonttörést szenvedett Ruff Márk, a piros-fehérek középpályása. A sérülést okozó játékost több hónapra eltiltották.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az ominózus belépő a mérkőzés utolsó negyedében borzolta a nézők és a többi játékos idegeit. A játékvezető jó érzékkel véget vetett a meccsnek a történtek után, nehogy elszabaduljanak az indulatok.

A sérülést okozó csepeli futballista, Haraszkó Sándor több helyen is elmondta, hogy nem szándékosan rúgtra meg az ESMTK fiatal középpályását. A több hónapos pihenőre kényszerülő Ruff Márk sem tartotta vétkesnek, úgy vélte, ellenfele a labdát akarta megszerezni, de rosszul lépett oda.

A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága azonban a felkészülési mérkőzésekre is figyel, és legutóbbi ülésén több elmarasztaló ítéletet hozott. Az erzsébeti meccsen elhíresült csepeli játékos azért, „mert túlzott mértékű erőbevetéssel megrúgta ellenfelét, akinek súlyos sérülést okozott, 2017. január 31. napjától kezdődően a mérkőzésen való részvételtől 4 hónapra szóló eltiltást kapott”.

Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015