Labdarúgás

Négy gól és győzelem Dabason

2017-02-04 Nyomtatás

A szerdán elmaradt diósdi felkészülési mérkőzés után szombaton Dabason, a helyi futballklub műfüves pályáján játszott az Erzsébeti SMTK csapata. A piros-fehérek az első félidőben még hátrányban voltak a házigazdákkal szemben, a szünet után azonban jó játékkal fordítottak.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az időjárás alaposan keresztülhúzta a magyar labdarúgócsapatok felkészülési tervét ezen a héten. Először a jég és a hó, majd a gyors olvadás miatt keletkezett hatalmas mennyiségű latyak és víz akadályozta meg sok helyen, hogy a bajnoki rajtra való felkészülés részeként megmérkőzzenek egymással a felek. Az Erzsébeti SMTK a hét közepén Diósdon szerepelt volna, de a játéktér alkalmatlan volt a futballra.

Az NB III Középcsoportjában szereplő FC Dabas honlapjára február másodikán kerültek fel a klub különböző pályáinak aktuális fotói. Csupán a műfüves edzőpályáról készült kép adott némi okot a bizakodásra, hogy sor kerülhet a két gárda összecsapására. Az őszi idényben hasonlóan teljesített a két csapat, egyaránt a 15. helyen állnak csoportjukban, 20-20 ponttal.  

A találkozót lejátszották, és ezen megszületett az erzsébetiek első idei győzelme. Pedig a szünetben még a hazaiak vezettek, a góljuk az első negyedóra végén született. A fordulást követően aztán nemcsak jól, hanem eredményesen is futballozott az ESMTK. A piros-fehérek a néhány hete érkezett Horváth Richárd, valamint Privigyei Ádám, Németh Zoltán és Madarász Bence révén négyszer is bevették a dabasiak kapuját, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

A tervek szerint legközelebb február 8-án, szerdán 17 órakor láthatják a szurkolók az Erzsébeti SMTK-t, a piros-fehérek vendége a Középcsoport 6. helyén álló Paks FC II lesz.   

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015