Labdarúgás

Kiütés itt, kiütés ott

2017-05-02 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás-labdarúgócsapatai közül kettő zárta győzelemmel az áprilist, a másik három együttes pont nélkül maradt.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az U19-es együttes az előző heti vecsési vereség után hazai pályán, a Zodony utcában fogadta a nála öt ponttal jobban álló Gödöllői SK-t. A jó formában lévő Pest megyeiek a 25. percben szereztek vezetést, és hiába igyekeztek az erzsébetiek, a lefújásig nem változott az állás (0-1).

Az U17-eseknél ugyanebben a párosításban a listavezető ESMTK volt a mérkőzés toronymagas esélyese. Himonakis Dániel már a 11. percben előnyhöz juttatta csapatát, majd a szünet előtt Takács Tamás szerezte a második erzsébeti gólt. A fordulást követően Dolezsál Richárd, majd Tóth Dávid is betalált, aztán Sápi Dániel és Majtényi Milán következett. Az utolsó negyedórában Szabó Nándor és újra Majtényi volt eredményes, így kiütéses győzelem lett a vége (8-0).

Az U16-os gárda rangadót játszott otthon a közvetlenül előtte álló III. Ker. TVE együttesével. Az őszi idényben egyetlen vereségét Óbudán szenvedte el az ESMTK, ezért a fiúk szerettek volna visszavágni a kék-fehéreknek. Bő félórai játék után a vendégek értek el gólt, majd a második félidő közepén növelték előnyüket. Erzsébeti szépítés helyett a hajrában jött a harmadik óbudai találat (0-3).

Az U15-ösöknél a legutóbbi négy mérkőzését szerzett gól nélkül elveszítő ESMTK az előtte álló Gloriett SE-hez látogatott a XVIII. kerületbe. Halácsi Fülöp már az első percben betalált a hazaiak kapujába, majd tíz minutummal később Babály Zente növelte a piros-fehérek előnyét. Nem sokkal ezután Halácsi másodszor is gólt szerzett, és még az első félóra lejárta előtt Berényi Rómeóé volt a negyedik találat. A házigazdák szépítettek, majd a szünet után kevéssel Babály is duplázott. A hajrához közeledve újabb gólt ért el a Gloriett, és így háromgólos különbséggel nyertek az erzsébetiek (5-2).

Az U14-es bajnokságban szintén a Gloriett SE mögött tanyázik az ESMTK. Az első félidőben hihetetlen dolgok történtek a pályán. Már a 8. percben három góllal vezettek a hazaiak, a szünetben pedig héttel. A második félidőben aztán már nem esett több gól, de így is K.O. lett a vége (0-7).  

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015