Labdarúgás

Két sima, két fordított a szezonnyitón

2017-09-04 Nyomtatás

Megkezdődtek a küzdelmek a nagypályás utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban is. Az Erzsébeti SMTK csapatai valamennyien hazai pályán rajtoltak, ám a mérleg csupán ötven százalékosra sikeredett, két sima győzelem mellett két szoros vereséget könyvelhettek a piros-fehérek az idénynyitón.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az U19-es együttes lendületesen kezdett a Zodony utcában a Mészöly Focisuli ellen, Zai Kristóf már a 6. percben megszerezte a vezetést. A folytatásra majd’ félórát kellett várni, ekkor ismét az erzsébetiek 6-osa volt eredményes. A 60. percben senki sem sejtette, hogy a lefújásig még hét gól esik – pedig így lett. Tarnóczy Ticián öt perc alatt kétszer is betalált a vendégek kapujába, a kettő között pedig Majthényi Milán szerzett gólt. A 71. minutumban Dolezsál Richárd révén már hatnál járt az ESMTK, ám ekkor valami eltörött, és az utolsó negyedórában három találattal tette elviselhetőbbé a vereséget a budai gárda (6-3).

Az U17-esek egyetlen gólnak is nagyon örültek volna. Ezúttal azonban nem találtak a hálóba a fiatalok, és a második félidő közepén szerzett találattal a Mészöly Focisuli elvitte a három pontot (0-1).

Az U15-ös csapatnak jutott a „dicsőség”, hogy az erzsébeti utánpótlásgárdák közül elsőként léphetett pályára, a vetélytárs a BVSC-Zugló volt. Az évad első gólját a 35. percben Gaudi-Nagy Nándor érte el, majd a szünet után gyorsan betalált Ződi Mátyás és Pozsonyi Kristóf is. A vendégek ugyan szépítettek, de Gaudi-Nagy visszaállította a háromgólos különbséget (4-1).

Az U14-es együttes nem bírt a zuglóiakkal. Az első félidő közepén gólt szerzett a BVSC, és előnyét meg is tartotta a meccs végéig (0-1). 

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015