Labdarúgás

Hazai vereség 350 nap után

2018-04-22 Nyomtatás

Megszakadt az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának hazai bajnoki veretlenségi sorozata. A piros-fehérek pontosan 50 héttel ezelőtt kaptak ki legutóbb az Ady Endre utcában, és akárcsak akkor, most is egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei együttes fricskázta meg őket. Noha olykor szinte felbillent a pálya, a szerencsésebb Tiszaújváros három ponttal távozott Pesterzsébetről.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Visszatérhettek az eltiltottak, így mondhatni, a jelenlegi legerősebb összeállításában lépett pályára az ESMTK a több volt NB I-es játékost bevető Tiszaújváros ellen. Nagy lendülettel kezdtek az erzsébetiek, és az első lehetőség előttük adódott, de Horváth Levente lövésébe belevetődtek. Nem sokkal később egy vendégkontra végén a középre tett labdát a kapu mellé lőtte az egyik újvárosi támadó. A 18. percben a borsodiak egyik legrutinosabb játékosa, Faggyas tört előre középen, védőink nem léptek ki rá, ő pedig húsz méterről lapos lövést küldött a jobb alsó sarokba. A középkezdés után egy bal oldali beadást Horváth Levente fejelt szép mozdulattal a hálóba, de az esettől mintegy húsz méterre helyezkedő játékvezető lökést látott nála, és nem adta meg a gólt. Néhány perc múlva ismét az ESMTK 11-ese volt a szenvedő fél, gyanús körülmények között került a földre az újvárosi tizenhatoson belül, ám a bíró ezúttal továbbot intett. A félidő hajrájában előbb Pölöskei Péter lőtt alig a léc fölé 17 méterről, majd Horváth L. fejesét védte a vendégek kapusa.

A második játékrészben fokozta a nyomást az ESMTK, még nagyobb fölényben futballozott, a tiszaújvárosiak percekig nem lépték át a felezővonalat. Soós Bence előbb fejjel, majd lábbal veszélyeztetett, a kapus mindkétszer hárított. A 65. percben aztán már tehetetlen volt. Bányai Róbert harcolt meg egy labdáért a jobb szélen, az alapvonal közeléből középre gurított, Soós Bence visszalépett a beadásra, és tíz méterről, fordulásból, jobbal nagy gólt ragasztott a kapu bal oldalába. A találat után azonnal feljebb jöttek a vendégek, és Bonica Sebastiannak kellett egy lövést ártalmatlanítania. A folytatásban is inkább az erzsébetiek támadtak, de nagy helyzetig nem jutottak. Aztán ahogy az ilyenkor gyakran lenni szokott, ismét talált egy gólt az ellenfél. A 84. percben egy szöglet utáni átlövés a bal kapufa tövéről pattant ki, az újabb kísérlet nagyon gyengére sikeredett, ám a labda eljutott az ötösön üresen maradt Faggyashoz, aki bekotorta a hálóba. Nagy erőket mozgósítottak a piros-fehérek az egyenlítés érdekében, amihez Lázár Benjamin állt a legközelebb, a 90. percben egy bal oldali beadást fejelt kevéssel a jobb kapufa mellé.

Legutóbb 2017. május 7-én győzött vendégcsapat az Ady Endre úton, akkor a Kazincbarcika a 88. percben szerzett találattal nyert 2-1-re. Háromszázötven nappal ezt követően a Tiszaújváros szintén egy hajrában lőtt góllal vitte el a három pontot.

– A játék képe alapján nekünk állt a mérkőzés, nagyon sokat dolgoztak a fiúk a győzelemért, de úgy látszik, az utóbbi időben a sok munkáért nem érdemlünk három pontot – mondta keserűen Turi Zoltán vezetőedző. – A Tiszaújváros nem kis szerencsével szerzett két gólt, nekünk viszont ezúttal sem sikerült szinte semmi. Azért a meg nem adott gólt és a büntetőgyanús esetet érdemes lenne visszanézni… Remélem, a következő fordulóban végre nemcsak lendületes, hanem eredményes is lesz a játékunk.

Az ESMTK legközelebb április 28-án, szombaton 16.30-kor lép pályára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon.

 

Erzsébeti SMTK–Termálfürdő Tiszaújváros 1-2 (0-1)

ESMTK: Bonica – Privigyei, Madarász, Markovics, Tóbiás – Bányai, Pölöskei (Nicsenko, 77.), Mohácsik (Lázár, 53.) – Slezák, Horváth L., Soós B.

G.: Soós B. (65.)

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015