Labdarúgás

Értékes pont Jászberényből

2017-03-19 Nyomtatás

A bajnoki címre hajtó Jászberényi FC vendége volt az NB III Keleti csoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek a helyzetek alapján közelebb álltak a győzelemhez, a döntetlennek inkább a hazaiak örülhetnek.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az erzsébetieknél két játékos is kidőlt a sorból: Privigyei Ádám az előző fordulóban szenvedett részleges szakadást, míg Denis Brkic pénteken belázasodott. Ezért Turi Zoltán vezetőedző kissé átszervezte csapatát, amely 4–4–2-es felállásban vette fel a küzdelmet a feljutásra esélyes jászberényiekkel.

Az eső miatt felázott, mély talajú pályán feszültek egymásnak a felek. A mieink az első tíz percben alaposan meglepték a hazaiakat. Horváth Levente előbb egy hazaadást elcsípve került helyzetbe, végül nagy nehezen tisztáztak a berényi védők, majd egy szép Bányai, Mohácsik, Murinai, Horváth L. akció végén az erzsébetiek 11-ese tíz méterről lőtt kevéssel a kapu mellé. Ezután átvette a kezdeményezést a JFC, de csak nagy bedobásokkal és beívelésekkel próbáltak a házigazdák veszélyt teremteni Bonica kapuja előtt. Az egyikből – Mohácsik Gábor visszarántása után – helyzet is lett, de a labda az oldalhálóban landolt.

A szünet után is nagy küzdelem folyt a pályán. Az egyetlen jászberényi helyzet egy kapu mellé kerülő lövéssel végződött. Az utolsó negyedórához közeledve újabb sérülés sújtotta az ESMTK-t: Lázár Benjamint izomsérülés miatt kellett lecserélni. A mérkőzés vége az erzsébetieké volt. Többször is létszámfölényben támadhattak a piros-fehérek, de pontatlan passzok miatt egyikből sem lett gólveszély. A 92. percben nagy szerencséje volt a Jászberénynek, egy szöglet után Turi Dániel hat méterről alig fejelt a léc fölé.

– A nehéz talajú pályán felvettük a harcot a jó erőkből álló Jászberénnyel – mondta Turi Zoltán. – Rövid a kispadunk, és egyelőre nem tudjuk, mennyire komoly Lázár sérülése. De minden gond ellenére felkészülünk a Tiszaújváros ellen, és a három pont megszerzése a célunk.

Az ESMTK legközelebb március 26-án, vasárnap 16 órakor az Ady Endre úton lép pályára. Figyelem: aznap hajnalban lesz az óraátállítás, tehát a 16 óra a nyári időszámítás szerint értendő!

Jászberényi FC–Erzsébeti SMTK 0-0

ESMTK: Bonica – Madarász, Turi D., Markovics, Tóbiás – Lázár (Kozma, 74.), Bányai, Mohácsik, Murinai – Horváth R., Horváth L. (Németh Z., 74.)

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015