Labdarúgás

Elmarad az MTK elleni mérkőzés

2017-11-11 Nyomtatás

Eredetileg ezen a hétvégén, vasárnap búcsúzott volna erre az évre közönségétől az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjában, mert a még hátralévő két idei mérkőzésen idegenben lépnek pályára a piros-fehérek. A meccs azonban elmarad, és később játsszák le.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Néhány napja még a 2017-es év utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készültek az erzsébetiek, ám erre a tervezettnél két és fél héttel később kerül sor. November 12-én, vasárnap fél kettőkor az MTK Budapest II ellen játszott volna csapatunk, de a kék-fehérek a találkozó elhalasztását kérték. Így az ESMTK ezen a hétvégén nem gyarapíthatja pontjai számát.

A piros-fehérek a jövő héten, vasárnap 13 órakor Jászberényben zárják az őszi idényt, majd 26-án, szintén 13 órakor Kazincbarcikán lépnek pályára a Diósgyőr II ellen, amely már a tavaszi szezonból előrehozott mérkőzés.

Az MTK Budapest II sem marad ki az ellenfelek közül, a kék-fehérekkel november 29-én, szerdán 13 órakor csapnak össze az erzsébetiek az Ady Endre úti stadionban.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015