Labdarúgás

Becsületes küzdelem, pont nélkül

2017-09-01 Nyomtatás

Ahogy arról már beszámoltunk, az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata felkérést kapott, hogy szerepeljen az I. osztályban. A piros-fehérek eddig két mérkőzést játszottak erős ellenfelekkel szemben, és bár voltak jó időszakaik, egyelőre nem szereztek pontot.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az ESMTK-val nem volt kegyes a sors(olás), elsőre a legutóbbi idény ezüstérmese, a bajnoki címről egyetlen ponttal lemaradó Budafoki LC jutott a piros-fehéreknek. A Promontor utcai BMTE-sporttelepen közel félórai játék után tudott csak előnybe kerülni a hazai gárda. A második félidőben bő tíz perc alatt négy gólt láthattak a nézők, az egyiket Fitz Ödön (a képen), az erzsébetiek 6-osa szerezte, és végül 4-1-re győzött a budafoki együttes.

A második körben az elmúlt szezonban ötödik Vecsési FC látogatott a Zodony utcába. A vendégek hamar vezetéshez jutottak, majd Fitz révén egyenlített az ESMTK. Sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, a hajrá kezdetén és végén azonban kétszer is eredményesek voltak a vecsésiek, így 3-1-re nyertek Pesterzsébeten.

Az ESMTK legközelebb szeptember 8-án, pénteken 18.30-kor lép pályára, a Zodony utcában az előző évadban tizedik Budakeszi SC lesz az ellenfél. 

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015