Labdarúgás

A Tállya ellen indul az évad

2018-07-14 Nyomtatás

Az MLSZ-ben elkészítették az NB III 2018-19-es sorozata első fordulójának párosítását. Az Erzsébeti SMTK hazai pályán kezdi meg szereplését.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az ESMTK 2013 óta minden szezonnyitót az Ady Endre úton játszotta. A Keleti csoportban harmadik évét kezdő piros-fehér csapat tavaly az 1. fordulóban a Diósgyőri VTK II-t fogadta Pesterzsébeten, és 1-0-s félidő után 2-0-ra győzött. A következő játéknapon Múcsonyban játszottak a mieink a Tállyával, és meglepetésre 3-0-s vereséget szenvedtek, a tavaszi visszavágón 1-0-ra nyert az ESMTK.

Ezúttal már az első körben megmérkőzik Turi Zoltán együttese a jó tavaszi szerepléssel bennmaradó zempléniekkel. A hagyományokhoz hűen ismét hazai pályán kezdi a bajnokságot az erzsébeti csapat. A nyitányra augusztus első hétvégéjén (4-5.) kerül sor, az ESMTK a szokásos módon vasárnap játszik majd, 17.30 óra kezdettel. A szurkolók feltehetően elégedettek lennének olyan eredménnyel (2-0), amely a 2017-es rajton született.

Második felkészülési mérkőzésén is egy NB II-es gárdával játszott az ESMTK. A dobogóról épphogy lecsúszó Budaörs 1-1-es félidőt követően 4-1-re nyert az Ady Endre úton.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015