Labdarúgás

A kicsik voltak nagyok

2017-11-05 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül az első novemberi forduló a kisebbeknek sikerült jobban, mindkét együttes győzött otthon. A „nagyok” ezúttal pont nélkül zárták a játéknapot.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az U19-es gárda az utóbbi négy mérkőzését megnyerő Budaörs vendége volt.  A szünetig nem esett gól, utána viszont azonnal megszerezték a vezetést a zöld-fehérek. Sőt hat perccel később növelték előnyüket, így a félidő közepén született erzsébeti gól – Sápi Dániel nevéhez fűződik – csak a szépítést jelentette. A hátralévő időben nem változott az eredmény (1-2).

Az U17-es csapat a mezőny egyik legjobb együttesével csapott össze. Az 5. percben Verhoczki László révén vezetést szereztek a piros-fehérek, de bő tíz perc múlva egyenlítettek a budaörsiek, és beindult a hazai henger. A vendéglátók mindkét játékrészben hat-hat alkalommal vették be az ESMTK kapuját (1-12).

Az U15-ösök három vesztes meccs után fogadták a Zodony utcában a náluk három ponttal többet gyűjtött II. Ker. UFC-t. Gyűrték egymást a felek becsülettel, az egyetlen gól a 62. percben esett, ekkor Pozsonyi Kristóf talált a budaiak hálójába (1-0).

Az U14-es csapat esélyesként várta a II. Ker. UFC-t, és ha nehezen is, de érvényesítette a papírformát. A boldogságot és három pontot jelentő találatot a szünet után, a 49. percben szerezte Hankó Zoltán (1-0).

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015