Labdarúgás

A jövő héten elkezdik

2017-06-30 Nyomtatás

Rövidesen megkezdi a felkészülést a 2017–18-as NB III-as bajnokságra az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Egy hónapig tartó pihenő után július 5-én kezdi meg a felkészülést az EMSTK az új évadra. A bajnokság az augusztus 12-13-i hétvégén indul, ám egyelőre még nem tudni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség melyik csoportba osztja be csapatunkat.

Az viszont biztos, hogy ebben az időszakban nyolc felkészülési mérkőzést tervez a piros-fehér együttes, amely Turi Zoltán vezetőedző és segítője, Takács Attila irányításával dolgozik majd. Az edzőmeccsek közül négyet játszanak az Ady Endre úti stadionban az erzsébetiek, négyszer pedig más helyszíneken lesznek a mérkőzések: július 12., 18 óra, Vecsés (i., a képen), július 15., 11, Dunaújváros (i.), július 19., 18, Honvéd II (o.), július 22., 11, Tura (o.), július 26., 18, Szekszárd (o.), július 29., 10, Dunaharaszti (o.), augusztus 2., 18, MTK II (i.), augusztus 5., 11, Paks II (i.).  

Ami a keret kialakítását illeti, javában zajlanak a tárgyalások a jelenlegi és a kiszemelt játékosokkal, amint lesz konkrétum, beszámolunk róla.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015