Labdarúgás

Közel a dobogóhoz az U14-esek

2015-05-26 Nyomtatás

A legutóbbi fordulóban a négy erzsébeti utánpótláscsapat közül kettő magabiztos győzelmet aratott, és csupán egy maradt lőtt gól és pont nélkül.

Az U21-es együttes a Siketek-sporttelepen a Goldball ’94 FC vendége volt. Már a mérkőzés elején előnybe kerültek az erzsébetiek, és az első félidőt négygólos vezetéssel zárták. A fordulás után a kezdést követően azonnal újabb találatot szereztek a piros-fehérek. A hazaiak később ugyan szépítettek, de nem tudtak közelebb kerülni az ESMTK-hoz, amely a papírformának megfelelően simán győzött (5-1).

Az U17-es gárda szintén a Goldball ellen lépett pályára, ám ezen a meccsen a hazaiak voltak az esélyesek. A szünetig jól tartották magukat az erzsébetiek, csak egy gólt kaptak, ám a második játékrészben nem tudták megakadályozni a vendéglátók újabb találatait (0-6).

Az U15-ösöknél két hely és 18 pont választotta el az ESMTK-t és a vendég Kőbányai SE-t. Az esélyesebb látogatók bő félóra alatt kétgólos előnyt szereztek a Zodony utcában, a második félidő közepén azonban szűk tíz perc alatt Kálazi Tamás két találatával egyenlítettek a piros-fehérek (2-2).

Az U14-es korosztályban hasonló volt a helyzet a két csapat pozícióját illetően, csak éppen fordítva, az ESMTK-Airnergy állt sokkal jobban. Alig telt el húsz perc, és már négyszer is megzörgették a vendégek hálóját a dobogóért hajtó  erzsébetiek. A szünet előtt szépítettek a kőbányaiak, a fordulás után pedig már nem változott az eredmény (4-1).

 

ms
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015