Labdarúgás

Felkészülés közben

2016-07-22 Nyomtatás

Javában zajlik az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának felkészülése a 2016–17-es bajnokságra. Mivel már a harmadosztályban is nagy szerepük van az anyagiaknak a játékoskeret kialakításában, nincs könnyű dolga a klub és az együttes vezetőinek.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Ahogy az félévente lenni szokott, ezen a nyáron is több futballista elment Pesterzsébetről, és helyettük érkeztek mások. Két hátvéd, a 31 esztendős Nemes Norbert és a 34 éves Vass Zsolt munkahelyi elfoglaltság miatt visszavonult a labdarúgásról. Az Ady Endre úton kölcsönben lévő csatár, Kocsis Gergő visszatért Tatabányára. Vannak még távozók, de egyelőre Turi Zoltán vezetőedző nem említett neveket.

Több próbajátékos vett részt az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken. Akadtak köztük, akiknek szerződést ajánlott az ESMTK, a részletekről még folynak a tárgyalások.

A következő edzőmérkőzésre szombaton délelőtt 10 órakor Tatabányán kerül sor a Grosics Gyula Stadionban. 

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015