Labdarúgás

Ünnepi győzelem Jászberényben

Hivatalosan az őszi idény utolsó bajnoki mérkőzését játszotta az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata Jászberényben. A piros-fehérek Horváth Levente korai góljával elhozták a három pontot. tovább


Egyetlen pont

Nem sikerült jól az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatainak ez a szombat. Négy együttesünk közül csupán az U19-es gárda gyarapította pontjai számát, a többieknek ez nem jött össze. tovább


Szűcs Levente: mesterhármas Palotán

Akár szó szerint kimásolhattuk volna az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatairól szóló egy héttel ezelőtti beszámoló első néhány sorát. A legutóbbi fordulóhoz hasonlóan most is a fiatalabbak örülhettek, az U15-ös és az U14-es együttes három-három ponttal gazdagodott, míg az idősebbek ezúttal is vereséggel zárták a hétvégét. tovább


Elmarad az MTK elleni mérkőzés

Eredetileg ezen a hétvégén, vasárnap búcsúzott volna erre az évre közönségétől az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjában, mert a még hátralévő két idei mérkőzésen idegenben lépnek pályára a piros-fehérek. A meccs azonban elmarad, és később játsszák le. tovább


A kicsik voltak nagyok

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül az első novemberi forduló a kisebbeknek sikerült jobban, mindkét együttes győzött otthon. A „nagyok” ezúttal pont nélkül zárták a játéknapot. tovább


Döntetlen a csoportrangadón

A labdarúgó NB III Keleti csoportjában az őszi szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésére került sor november első hétvégéjén. A listavezető Monori SE a második helyen álló Erzsébeti SMTK-t fogadta. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de gól nem esett. tovább


Egy pont a szélviharban

Az országot sokkoló hidegfront betörése idején küzdött meg egymással és az elemekkel az Ady Endre úton az Erzsébeti SMTK és a Nyírbátori FC a labdarúgó NB III Keleti csoportjában. Az irreális körülmények között nem alakulhatott ki jó játék, csapatunk nagyot harcolt a döntetlenért. tovább


Három csapatunk győzött a hétvégén

Ilyen is régen volt: az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótlás labdarúgócsapatai közül három is nyertesen hagyta el a pályát a legutóbbi fordulóban. Külön öröm, hogy az U17-es gárda megszerezte első győzelmét ebben a szezonban. tovább


Szomorú hétvége

Október utolsó előtti hétvégéjén nem termett babér az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatainak. A négy gárda közül egyiknek sem sikerült pontot szereznie. tovább


Bonica-bravúr + Boda-bomba = győzelem

Ha egy üzlet beindul… Két hete abban reménykedtünk, hogy a hazai remeklés után végre idegenben is megszerzi első győzelmét az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. Akkor meglett a három pont, majd az újabb Ady Endre úti diadalt követően a Putnokkal vívott rangadót az ESMTK. A piros-fehérek ismét nagyot küzdöttek, és egy jól eltalált lövéssel megnyerték a párharcot. tovább


Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Sorozatban hatodik bajnoki mérkőzését is megnyerte az Ady Endre úti stadionban az Erzsébeti SMTK. A tavaly még NB II-es Cigánd nem tudott kapura veszélyes lenni, a szinte végig fölényben futballozó piros-fehérek viszont sokat lőttek kapura. Boda József nem mindennapi gólt szerzett, amit később Markovics Bence toldott meg. tovább


Hét gól, négy pont

Az elmúlt hétvége már jobban sikerült az ESMTK utánpótlás labdarúgócsapatainak, mint az előző kettő, bár nagy örömre azért így sincs okunk. tovább


Gólpárbaj után vereség

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata két év alatt két osztályt lépett előre, a nyáron felkérésre vállalta a korcsoport élvonalában való szereplést. Eddig úgy tűnik, még túl erős a piros-fehéreknek az első osztály, bár a legutóbbi két mérkőzésen nagy csatát vívtak ellenfeleikkel. tovább


Megvan az első!

Bár minden kívánságunk így teljesülne! Egy héttel ezelőtt, az ESMTK NB III-as labdarúgócsapatának ötödik hazai diadala után azt írtuk, most már idegenben is jól jönne egy aprócska győzelem. Így gondolták ezt a piros-fehérek is, és vasárnap először nyertek ebben a szezonban, a szenvedő fél a Tiszaújváros volt. tovább


Ez sem a mi hétvégénk volt

Szinte szó szerint megegyezhetne az ESMTK utánpótlás labdarúgócsapatainak hétvégi eredményeiről szóló beszámoló bevezetője az előző hetivel. Azért csak szinte, mert akkor három, most pedig négy együttes szerzett egyetlen pontot – valamennyi otthon, a Zodony utcában lépett pályára. tovább


Pesterzsébet bevehetetlen!

Impozáns a hazai mérlege az NB III Keleti csoportjában szereplő Erzsébeti SMTK-nak: sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését is megnyerte az Ady Endre úti stadionban. Az aktuális áldozat a forduló előtt közvetlenül a piros-fehérek mögött álló Balassagyarmat volt. tovább


Egypontos hétvége

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai számára sajnos nem termett sok babér a legutóbbi fordulóban. Három csapatunk lépett pályára szeptember utolsó napján, és egy döntetlen mellett két sima vereség a mérleg. tovább


Csak a kicsik örülhettek

Az utánpótlás labdarúgó-bajnokságok legutóbbi fordulójában nem sok babér termett az Erzsébeti SMTK csapatainak. Három együttesünk súlyos vereséget szenvedett, csupán az U14-es gárda szerzett három pontot. tovább


Tarjánba nem jó menni

Rangadót játszottak a labdarúgó NB III Keleti csoportjának legutóbbi fordulójában, Salgótarjánban. Az Erzsébeti SMTK a vele azonos pontszámmal álló nógrádiakhoz látogatott, és 2016 őszéhez hasonlóan sima vereséget szenvedett. tovább


Kiesés a hosszabbításban

Nem született gól a rendes játékidőben az Erzsébeti SMTK–Monori SE Magyar Kupa-mérkőzésen. A hosszabbításban azonban betaláltak a vendégek – igaz, leshelyzet előzte meg a gólt –, így ők jutottak tovább a legjobb 64 közé. tovább


Négy hazai meccs, egy győzelem

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül a legutóbbi fordulóban csak az U15-ös gárda örülhetett, amely nyolc góllal küldte haza a csepelieket. tovább


Jegy nélkül a kupameccsre

Amint arról már beszámoltunk, az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata szeptember 20-án, szerdán Magyar Kupa-mérkőzést játszik a Monor ellen. Egyelőre csak reménykedünk a továbbjutásban, de egy jó hírt már közölhetünk a meccsről. tovább


Négyből négy – hibátlan otthon az ESMTK

Ha hazai meccs, akkor győzelem – a 2017–18-as bajnokságban eddig így nézett ki az Erzsébeti SMTK mérlege. A piros-fehérek némi nehézségek után ismét begyűjtötték a három pontot, és folytatták nagyszerű szereplésüket az Ady Endre úton. tovább


ESMTK–Monor a kupáért

A Magyar Labdarúgó-szövetségben elkészítették a Magyar Kupa 2017–18-as sorozatában a 128-as főtábla sorsolását. Az Erzsébeti SMTK hazai pályán kísérli meg a továbbjutást. tovább


A nagy fölény nem ért győzelmet

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának legutóbbi fordulójában az Erzsébeti SMTK az újonc Gyöngyösi AK-hoz látogatott. A hazaiak egy szerencsés góllal szereztek vezetést, de hiába egyenlítettek gyorsan a piros-fehérek és játszottak végig fölényben, be kellett érniük egy ponttal. tovább


Erzsébeti gólzápor

Az ESMTK nagypályás utánpótlás labdarúgócsapatai közül kettő sokgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a hétvégén, míg a többiek egy döntetlent és egy vereséget könyvelhettek el. tovább


Két sima, két fordított a szezonnyitón

Megkezdődtek a küzdelmek a nagypályás utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban is. Az Erzsébeti SMTK csapatai valamennyien hazai pályán rajtoltak, ám a mérleg csupán ötven százalékosra sikeredett, két sima győzelem mellett két szoros vereséget könyvelhettek a piros-fehérek az idénynyitón. tovább


Három pont a szülinapra

A most zajló bajnokságban eddig mindhárom hazai mérkőzését megnyerte az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Keleti csoportjában. Ezen a hétvégén a Füzesgyarmati SK volt az áldozat, és újabb sikerükkel a piros-fehérek feljöttek a második helyre. tovább


Becsületes küzdelem, pont nélkül

Ahogy arról már beszámoltunk, az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata felkérést kapott, hogy szerepeljen az I. osztályban. A piros-fehérek eddig két mérkőzést játszottak erős ellenfelekkel szemben, és bár voltak jó időszakaik, egyelőre nem szereztek pontot. tovább


Pályán az utánpótlás

Szeptember nemcsak az iskolakezdés időszaka a tizenéveseknek, hanem a labdarúgó-bajnokságok rajtjáé is. Az Erzsébeti SMTK fiataljai szintén pályára lépnek a bajnoki pontokért az első őszi hétvégén. tovább


Hetet egy csapásra

Ritkán látható kiütéses győzelmet aratott az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata a Keleti csoport harmadik fordulójában. A piros-fehérek hazai pályán már az első percben vezettek a Debreceni EAC ellen, végül hétszer vették be a hajdúságiak kapuját. tovább


Újabb erősítés

Nem sokkal az átigazolási időszak vége előtt újabb játékossal bővült az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának kerete. A piros-fehérek szerződést kötöttek a 20 éves Soós Bencével. tovább


A legmagasabb osztályban az ESMTK

Két év alatt két osztályt lépett előre az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata. A piros-fehérek 2016-ban feljutottak a másodosztályba, ahol nagyszerű teljesítménnyel bronzérmesek lettek. A dolgok szerencsés alakulása révén az új évadot pedig már az első osztályban kezdhetik. tovább


Fájó vereség Borsodban

A játék képe nem ezt mutatta, mégis sima vereséget szenvedett a Tállya KSE vendégeként az Erzsébeti SMTK. A piros-fehéreknek is voltak lehetőségeik, de csak a borsodiak tudtak gólt szerezni. tovább


Sima győzelem a nyitányon

Megkezdődött a labdarúgó NB III 2017–18-as idénye. A Keleti csoport első fordulójában az Erzsébeti SMTK hazai pályán fogadta a Diósgyőr II-t, és jó játékkal nyert a borsodiak ellen. tovább


Rajtra kész az NB III

Bő két hónap szünet után ismét bajnoki pontokért küzdenek a csapatok a labdarúgó NB III-ban. Az Erzsébeti SMTK vasárnap hazai pályán kezdi meg a sorozatot, ellenfele a Diósgyőr II lesz. tovább


Hatan mentek, nyolcan jöttek

Már több mint három hete készül az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata az augusztus 13-án kezdődő 2017–18-as bajnokságra. A piros-fehérek keretében ezúttal is sok változás történt. tovább


A Diósgyőr ellen kezdünk

Már csak alig két hét van hátra, és megkezdődik a 2017–18-as évad a labdarúgó NB III-ban is. Az Erzsébeti SMTK hazai pályán rajtol, első ellenfele a Diósgyőr II lesz. tovább


Nagy Dániel lett az ESMTK sportigazgatója

Harót János klubelnök a közelmúltban Nagy Dánielt nevezte ki az Erzsébeti SMTK Labdarúgó Egylet Kft. sportigazgatójának. A szakember nagy tervekkel látott munkához. tovább


Továbbra is Keleten

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az NB III 2017–18-as évadának csoportbeosztását. Az Erzsébeti SMTK ismét a Keleti csoportban szerepel. tovább


A jövő héten elkezdik

Rövidesen megkezdi a felkészülést a 2017–18-as NB III-as bajnokságra az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. tovább


Nem sikerült a bravúr

A labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban a szezonzárás után az osztályozókra került sor. Az U17-eseknél a harmadosztály egyik bajnoka az Erzsébeti SMTK lett, és a II. osztályba való feljutásért a Somos SE-vel csapott össze. tovább


Nagyszerű tavaszt produkált az ESMTK

A gyenge őszi idény után a tavaszi szezon mérkőzésein sokkal jobban játszott az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjában. A piros-fehéreknek azonban így is izgulniuk kellett az utolsó fordulóig, de egy újabb győzelemmel feltették a koronát addigi teljesítményükre, és továbbra is a harmadosztályban futballozhatnak. tovább


Aranyünnep és ezüst helyett bronz

Az utánpótlás-bajnokságok utolsó fordulójában csak egy erzsébeti csapat, az U16-os tudott győzni, de a mérkőzés végén nem tudott igazán örülni a társaság, mert hajszál híján lemaradt az ezüstéremről. tovább


Győzelem és 10. hely

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának utolsó fordulójában csak a győzelem jelenthetett biztos bennmaradást az Erzsébeti SMTK számára. A piros-fehérek ennek megfelelően nagy akarással futballoztak, és 3-1-es sikerükkel meghosszabbították tagságukat a harmadosztályban. A csapat a 10. helyen zárta a bajnokságot. tovább


Old boys-győzelem a szezonzárón

Az Erzsébeti MSTK old boys labdarúgócsapata bronzérmesként lépett pályára utolsó bajnoki mérkőzésén. A korosztály II. osztályának újonca az idényzáráson is jól teljesített, biztosan győzött a Budatétény SE ellen. tovább


Bajnok az U17-es csapat!

Az utánpótlás-bajnokságok legutóbbi fordulójában bajnoki címet ünnepelhettek az erzsébetiek: az U17-es együttes megnyerte a csoportját. Az U16-os gárda ezüstérme is biztosra vehető, az utolsó napon a mezőny leggyengébb csapatával játszik. tovább


Egy pont Rákospalotáról

Bár ötvenöt percen keresztül vezetett az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata Rákospalotán a REAC ellen, végül csak egy ponttal gazdagodott, immár sorozatban harmadszor, így az utolsó forduló még tartogat izgalmakat. tovább


Bronzérmes az old boys csapat!

Negyedik tavaszi idegenbeli győzelmével már biztosan bronzérmes az old boys labdarúgó-bajnokság II. osztályában az Erzsébeti SMTK! A piros-fehérek jó játékkal 4-1-re nyertek a Malév SC ellen. tovább


Egy tucat erzsébeti gól

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül csak egy zárta teljes sikerrel a legutóbbi bajnoki fordulót, méghozzá nem is akárhogyan: az U16-os gárda tizenkétszer talált a kapuba. Az U17-es gárda emberhátrányban szerzett pontot. tovább


Pontot ért a nagy hajrá

Kétgólos hátrányból állt fel és egyenlített az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata hazai pályán a Nyírbátor ellen. A piros-fehérek nagy akarással futballozva a hosszabbításban mentettek pontot. tovább


Félig már kézben a bronzérem

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata nagyon fontos három pontot szerzett a legutóbbi fordulóban a bronzéremért folytatott versenyben egyik riválisa, az Ikarus BSE ellen. tovább


Majdnem megverték az éllovast

A negyedik tavaszi fordulóból elhalasztott mérkőzésen hajszál híján legyőzte az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata a bajnokesélyes Pénzügyőrt, a mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult. tovább


Négy erzsébeti diadal

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül négy teljes sikerrel vette a legutóbbi akadályt, csupán a legfiatalabbak maradtak pont nélkül. tovább


Hajszálon múlt a győzelem

Az Erzsébeti SMTK egy gólt szerzett és sok helyzetet kihagyott Hatvanban az NB III Keleti csoportjának 31. fordulójában, és ez megbosszulta magát, a lefújás előtt egyenlítettek a hazaiak. tovább


Egy sima, egy fordított

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata két mérkőzést is játszott a héten. A piros-fehérek előbb magabiztos győzelemmel szereztek három pontot a BVSC-Zugló vendégeként, majd a bajnoki címre hajtó Rákosmenti TK-hoz látogattak, és vereséget szenvedtek. tovább


Négy csapatunk örülhetett

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül a legutóbbi fordulóban az idősebbek szerepeltek jobban. Az öt gárda három győzelem és egy döntetlen mellett egy vereséget könyvelhetett el. tovább


Ha csak a Barcika lett volna…

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 30. fordulójában az éllovas, fél lábbal már a másodosztályban lévő Kazinbarcika látogatott az Ady Endre útra. Az Erzsébeti SMTK egyenrangú ellenfele volt a bajnokesélyesnek, ám nem csak a KBSC-vel kellett megküzdenie… tovább


Magabiztos győzelem

A papírformának megfelelően sima győzelmet aratott első májusi mérkőzésén az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata. A piros-fehérek otthon nyertek a Diósdi TC ellen. tovább


Kiütés itt, kiütés ott

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás-labdarúgócsapatai közül kettő zárta győzelemmel az áprilist, a másik három együttes pont nélkül maradt. tovább


Száguld idegenben az ESMTK

Az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata ezúttal Rákoskeresztúrról hozta el a három pontot. A Rákosmente KSK elleni diadallal sorozatban harmadik idegenbeli mérkőzésüket nyerték meg a piros-fehérek. tovább


Győzelem Újpalotán

Három hét szünet után lépett pályára ismét az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata. A piros-fehérek ott folytatták, ahol április elején abbahagyták, ismét idegenből hozták el a három pontot. tovább


Ötvenszázalékos hétvége

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül három játszott bajnoki mérkőzést a legutóbbi hétvégén. Egy-egy győzelem, döntetlen és vereség a mérleg, utóbbi eredmény kellemetlen meglepetés volt. tovább


Nem velünk volt a szerencse

Alig forogtak veszélyben a kapuk az Erzsébeti SMTK és a Monor mérkőzésén a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 28. fordulójában. A három pontot egy balszerencsés góllal a vendégek szerezték meg. tovább


Horváth Levente: mesterhármas!

Három pontot hozott a nyuszi az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata számára. A piros-fehérek húsvét vasárnapján sorozatban harmadszor lőttek három gólt, ezúttal a BKV Előre otthonában, és így két hét alatt kilenc pontot gyűjtöttek a Keleti csoportban. tovább


Négy csapatunk örülhetett

Az előző heti K.O. után – öt meccsből öt vereség – a legutóbbi fordulóban talpra álltak az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai. Fiataljaink négy győzelmet könyvelhettek el, és csupán egyszer maradtak pont nélkül. tovább


Három pontot ért a nagy hajtás

Nagy akarással futballozott az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 26. fordulójában a Salgótarján ellen. A nógrádiak kétszer is egyenlítettek, de a piros-fehérek harmadszor is előnybe kerültek, amit megőriztek a lefújásig. tovább


Győzelem Százhalombattán

Az old boys labdarúgó-bajnokságban megnyerte első április mérkőzését az Erzsébeti SMTK csapata. A piros-fehérek Százhalombattán a második félidőben két gólt is lőttek, és sikerükkel megelőzték ellenfelüket a tabellán. tovább


Sima győzelem Újpesten

Az Erzsébeti SMTK megismételte a Ferencváros néhány héttel ezelőtti teljesítményét: győzött Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban. Persze, volt némi különbség, a piros-fehérek az NB III Keleti csoportjában verték meg magabiztosan a lila-fehérek második csapatát. tovább


Pontszerzés a hosszabbításban

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata győzelmi reményekkel lépett pályára a Zodony utcában a III. Ker. TVE-Skála ellen. A vendégek azonban szűk félóra alatt kétgólos előnyt szereztek, a nagyot küzdő piros-fehérek a hosszabbításban egyenlítettek. tovább


Időpontváltozás: matiné Újpesten

Bár korábban még úgy volt, április 2-án, vasárnap 16.30-kor kezdődik a labdarúgó NB III Keleti csoportjában az Erzsébeti SMTK mérkőzése Újpesten, megváltozott az időpont. tovább


Hat pont Hatvanból

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül ezúttal az idősebbek teljesítettek jobban, a két alsó korosztály együttese viszont nem szerzett pontot. tovább


Gól nélkül nincs győzelem

A mérkőzés egésze alapján győzelmet érdemelt volna az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Keleti csoportjában a Tiszaújváros ellen, de a kimaradt helyzetek miatt meg kellett elégednie egy ponttal. tovább


Gólzáporos idénynyitó

Folytatódott a küzdelem a labdarúgó old boys bajnokságokban is. A tavaszi nyitányon az Erzsébeti SMTK Budafokon, a BMTE pályáján csapott össze a Bp. Erőmű SE együttesével, és magabiztos, 5-2-es győzelmet aratott. tovább


Értékes pont Jászberényből

A bajnoki címre hajtó Jászberényi FC vendége volt az NB III Keleti csoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek a helyzetek alapján közelebb álltak a győzelemhez, a döntetlennek inkább a hazaiak örülhetnek. tovább


Két kapufa, három gól, három pont

Megszerezte idei második győzelmét az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Keleti csoportjában. A jó erőkből álló Putnokot szeptember után ismét két vállra fektették a piros-fehérek, akik ezúttal jól használták ki helyzeteiket. tovább


Kellemetlen meglepetés a rajton

Megkezdődött a tavaszi idény az utánpótlás-bajnokságokban is. Az Erzsébeti SMTK számára nem indult jól a szezon, csupán az U16-osok tudtak győzni, és először vesztett pontokat az eddig százszázalékos U17-es gárda. tovább


Nem a jobb csapat nyert

Március első vasárnapján a Diósgyőri VTK II vendége volt az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata a Miskolctól 23 km-re lévő Múcsonyban, a Sajóvölgye Sportcentrumban. A meccsen szinte végig jobban játszottak a mieink, mégis pont nélkül jöttek haza Borsodból. tovább


Pontosan jöttek haza Debrecenből

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának második tavaszi fordulójában a DVSC-DEAC II vendége volt az Erzsébeti SMTK. A két piros-fehér csapat összecsapásán a hazaiak szereztek vezetést, a „Liza” tizenegyesből egyenlített, és egy pontot elhozott a Hajdúság fővárosából. tovább


Győzelem a tavaszi rajton

Folytatódtak a küzdelmek a labdarúgó NB III-ban. A tavaszi nyitányon a Keleti csoportban szereplő Erzsébeti SMTK a Hajdúböszörményi TE-t fogadta a Zodony utcai sporttelepen, és visszavágva a tavaly nyári vereségért, 1-0-ra legyőzte ellenfelét. tovább


A Zodony utcában kezd az ESMTK

Ahogy azt már a múlt héten is sejteni lehetett, az idei év első bajnoki mérkőzését a felázott talajú Ady Endre úti stadion helyett a Zodony utcai műfüves pályán játssza le az Erzsébeti SMTK. tovább


Elsüllyedt a Vízművek Erzsébeten

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen a négy gólig jutó Németh Zoltán vezérletével az Erzsébeti SMTK kiütötte a Fővárosi Vízművek csapatát. tovább


Győzelem az MTK ellen

A bajnoki rajt előtti utolsó előtti felkészülési mérkőzésén legyőzte az MTK II együttesét az Erzsébeti SMTK a Zodony utcai műfüves pályán. tovább


Hol lehet itt focizni?

Ahogy az országban mindenütt, Pesterzsébeten is komoly gondot okozott a labdarúgópályán a havazás, aztán a jég, majd az olvadás és az eső. Az ESMTK vezetése azonban bízik benne, hogy a bajnoki rajtra minden rendben lesz az Ady Endre úti stadion játékterével. tovább


Döntetlen a Paks ellen

A labdarúgó NB III Középcsoportjában a hatodik helyen álló Paks i FC II volt az Erzsébeti SMTK vendége a Zodony utcában lejátszott felkészülési mérkőzésen. tovább


Négy gól és győzelem Dabason

A szerdán elmaradt diósdi felkészülési mérkőzés után szombaton Dabason, a helyi futballklub műfüves pályáján játszott az Erzsébeti SMTK csapata. A piros-fehérek az első félidőben még hátrányban voltak a házigazdákkal szemben, a szünet után azonban jó játékkal fordítottak. tovább


Négy hónap a lábtörésért

Mint arról beszámoltunk, a január végi Erzsébeti SMTK–Csepel felkészülési mérkőzésen egy ütközés során nyílt sípcsonttörést szenvedett Ruff Márk, a piros-fehérek középpályása. A sérülést okozó játékost több hónapra eltiltották. tovább


Fordulatos meccs, kilenc góllal

Gólzáporos felkészülési mérkőzést vívott az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata a Bp. Honvéd-MFA II együttese ellen a Zodony utcában. tovább


Ruff már a jövőbe tekint

Az Erzsébeti SMTK szerdán este súlyos sérülést szenvedett labdarúgója, Ruff Márk néhány nappal a műtét után már jobb kedvvel beszélt a folytatásról. tovább


Három új fiú Erzsébeten

A téli átigazolási időszakban rendszerint van mozgás a labdarúgócsapatok kereteiben. Az Erzsébeti SMTK öltözőjében is történt némi változás. tovább


Súlyos sérülés az edzőmérkőzésen

Több hónapos pihenő vár Ruff Márkra, az Erzsébeti SMTK középpályására. A 21. születésnapját áprilisban ünneplő játékos nyílt sípcsonttörést szenvedett a Csepel elleni felkészülési mérkőzésen. tovább


Hét mérkőzés a bajnoki rajtig

Január 9-én kezdte meg a felkészülést a bajnoki folytatásra az ESMTK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek túl vannak az első edzőmérkőzésükön, és a tervek szerint a Hajdúböszörmény elleni meccsig még hétszer lépnek pályára. tovább


Kettős győzelem a szezonzárón

Befejeződtek a küzdelmek az utánpótlás-bajnokságokban is. December első hétvégéjén a két idősebb korosztály számára ért véget az őszi szezon. Az Erzsébeti SMTK csapatai győzelemmel zárták a 2016-os esztendőt. tovább


Győztes évzáró

Győzelemmel búcsúzott a 2016-os évtől az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. A piros-fehérek az NB III Keleti csoportjának idei utolsó fordulójában idegenben nyertek az MTK II ellen, és ez a három pont még sokat jelenthet a bajnokság végén. tovább


Harmincöt erzsébeti gól egy meccsen

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül a két listavezető, az U17-es és az U16-os együttes fölényes győzelmet aratott az utolsó novemberi fordulóban. Utóbbi gárda 35 gólt rámolt be gyengécske ellenfele kapujába, Pataki Gergő tizenhetet szerzett. tovább


Tállyán maradtak a pontok

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának utolsó novemberi fordulójában az Erzsébeti SMTK az addig nála két ponttal kevesebbet gyűjtött Tállya KSE vendégeként lépett pályára. Éppen ezért igazi „hatpontos” mérkőzés volt, amelynek a végén a hazaiak örülhettek. tovább


Négy erzsébeti győzelem

Az Erzsébet SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai egy kivétellel három ponttal gazdagodtak a legutóbbi fordulóban. Az U17-es együttes tizenkettedszer is győztesen hagyta el a pályát, és százszázalékos teljesítménnyel áll csoportja élén. tovább


Ellentétes félidők után egy pont

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 16. fordulójában az Erzsébeti SMTK a hét hellyel és tíz ponttal jobban álló Rákospalotai EAC gárdáját fogadta. A 2016-os év utolsó hazai mérkőzésén gyenge első félidő után két góllal vezettek a vendégek, de a szünet után egy másik „Lizát” láthattak a szurkolók, és végül kevés hiányzott a győzelemhez. tovább


Sárba ragadt pontok Nyírbátorban

Irreális körülmények között, esőben, hideg szélben játszott az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata Nyírbátorban az NYFC ellen. A sárdagasztásból a hazaiak jöttek ki jobban, egyik helyzetüket gólra váltották, és otthon tartották a három pontot. tovább


Pataki-show Csepelen

Felemásan szerepeltek az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai az első novemberi fordulóban. A három idősebb korosztály mérlege két győzelem és egy döntetlen, míg a fiatalabbak nem szereztek pontot. Az U16-os együttes támadója, Pataki Gergő kilenc (!) gólt szerzett. tovább


Döntetlen, érdekes körülmények között

Győzelmi reményekkel kezdte az Erzsébeti SMTK az NB III Keleti csoportjában az FC Hatvan elleni mérkőzést, de a gyenge első félidei játék és a sajátos felfogásban közreműködő játékvezető „jóvoltából” elmaradt a várt siker. tovább


Kaiser-mesterhármas Budafokon

Az old boys labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulójában a Budatétény vendége volt az Erzsébeti SMTK a Budafoki MTE sporttelepén. A hazaiak alaposan ráijesztettek a piros-fehérekre, az 50. percben már két góllal vezettek, de az ESMTK többek között Kaiser György mesterhármasával fordított. tovább


Amikor a győzelem többet ér három pontnál

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül ezúttal három zárta győzelemmel a bajnoki fordulót. A futball mellett ezúttal egy játékostársukra is gondoltak fiataljaink, aki súlyos betegséggel küzd. tovább


Kevés hiányzott a pontszerzéshez

Az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjának egyik bajnokesélyeséhez látogatott. Kazincbarcikán egy órán át vezettek a piros-fehérek, de aztán vitatható körülmények között fordított a KBSC, és így pont nélkül utazhattak haza az erzsébetiek. tovább


Gólzáporos hazai évzáró

Kiütéses győzelmet aratott az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésén. A piros-fehérek jó játékkal öt góllal verték meg a Malév SC gárdáját. tovább


Egy rangadó ide, egy oda

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül ezúttal három játszott mérkőzést. Az U19-esek hozták a kötelező győzelmet, az U17-esek megnyerték a csoportrangadót, az U16-osok azonban elvesztették. tovább


Amikor nem a jobb csapat nyer

Hiába játszott az első félidőben sokkal jobban ellenfelénél, a Rákosmente KSK-nál az Erzsébeti SMTK az NB III Keleti csoportjának legutóbbi fordulójában, a szünet után két figyelmetlenség megfosztotta a piros-fehéreket a győzelemtől, sőt a pontszerzéstől is. tovább


Balszerencsés vereség Mátyásföldön

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata az Ikarus BSE vendége volt a legutóbbi fordulóban. A piros-fehérek kétgólos hátrányból egyenlítettek, de egy, a hajrában kapott balszerencsés találattal vereséget szenvedtek. tovább


Száz százalék!

Az Erzsébeti SMTK valamennyi nagypályás utánpótláscsapata győzelemmel zárta a legutóbbi fordulót. Mindegyik gárda kitett magáért, és huszonhét szerzett gól mellett csupán ötöt kaptak a piros-fehérek. tovább


Nem ért pontot a négy gól

Az old boys bajnokság legutóbbi fordulójában a második helyen álló Rákosmenti TK látogatott a Zodony utcába. Az Erzsébeti SMTK négyszer is bevette a vendégek kapuját, mégsem szerzett pontot. tovább


Bravúros pontszerzés Monoron

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának éllovasához látogatott az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek helytálltak a feljutásra pályázó hazaiak ellen, és megérdemelten vittek el egy pontot. tovább


Újabb forduló a Bozsik-tornán

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai ismét pályára léptek a Bozsik-torna keretében. Az U13-as és az U11-es együttes mérte össze tudását más klubok hasonló korú gárdáival. tovább


Jól sikerült a hétvége

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül három győzelemmel zárta a legutóbbi fordulót, csupán az U15-ös együttes maradt pont nélkül. Az U16-osok hét közben is játszottak, és 37 (!) gólt szereztek. tovább


Három pontot ért egy jó lövés

Az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjának 10. fordulójában megszerezte negyedik győzelmét. A piros-fehérek egy jó cserének (is) köszönhetően küldték haza pont nélkül a BKV Előrét. tovább


Nehéz győzelem Diósdon

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata nagy küzdelemben szerezte meg a három pontot a Diósdi TC vendégeként. tovább


Kis focisták, nagy lelkesedéssel

Az Erzsébeti SMTK ismét U7-U9 futballfesztivált rendezett a Bozsik-program keretében. A helyszín ezúttal is a Zodony utcai létesítmény volt. tovább


Továbbra is száguld az U17-es csapat

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül továbbra is százszázalékos és immár vezeti csoportját az U17-es együttes. Az U15-ösök nagy küzdelmet vívtak a fordulóig pontveszteség nélkül álló riválisukkal, és értékes pontot szereztek. tovább


Ha csak az eredményt nézzük…

Az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjának legutóbbi fordulójában háromgólos vereséget szenvedett Salgótarjánban. A mérkőzés képe alapján azonban egyáltalán nem volt sima a hazaiak győzelme. tovább


Nyolc gólt lőtt az old boys csapat

Kiütéses győzelmet aratott az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata a bajnokság hatodik fordulójában. A piros-fehérek hazai pályán 8-2-re verték meg a Testvériség együttesét. tovább


Bozsik-torna Csepelen és Lőrincen

Az Erzsébeti SMTK U13-as és U11-es labdarúgói a Bozsik-torna 2. fordulójában vettek részt szeptember utolsó hétvégéjén. A mérkőzésekre Csepelen és Pestlőrincen került sor tovább


Döntetlen a rangadón Újpesten

A legutóbbi fordulóban az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül a két idősebb korosztályú gárda gólzáporos meccset vívott a Hatvan együtteseivel, az U19-eseknél Daruka Dominik négyszer volt eredményes. Az U16-osok kétgólos előny után játszottak döntetlent az Újpesttel. tovább


Legyőzték az Újpestet!

Az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata az eddig pontnélküli Újpest II-t fogadta az Ady Endre úton. A piros-fehérek végig nagy fölényben játszottak, és bár rengeteg helyzetet kihagytak, magabiztosan tartották otthon a három pontot. tovább


Pontszerzés az utolsó percben

Az első négy forduló után egyaránt két-két győzelem és vereség állt az Erzsébeti SMTK és a BVSC-Zugló old boys labdarúgócsapatának neve mellett. Az összecsapás nagy izgalmakat hozott, végül mindkét gárda egy ponttal gyarapodott. tovább


Helytállt az ESMTK a Vác ellen

A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában az Erzsébeti SMTK az NB II-es Vác FC-t fogadta az Ady Endre úton. A piros-fehérek a mérkőzés jelentős részében jól futballoztak, sokáig vezettek is, de a rutinosabb ellenfél némi szerencsével kiharcolta a továbbjutást. tovább


Ingyenes a kupameccs!

Az Erzsébeti SMTK a labdarúgó Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában az NB II-es Vác együttesét fogadja. tovább


Tizenkét gól, kilenc pont

Százszázalékosan szerepeltek az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai a legutóbbi fordulóban. A srácok három mérkőzésen tucatnyi gólt szereztek és egyet sem kaptak. tovább


Elsüllyedt a hajónk Tiszaújvárosban

A forduló előtt holtversenyben második Tiszaújváros vendége volt a labdarúgó NB III keleti csoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek az első félidőben jól tartották magukat, a mérkőzés utolsó negyedórájában azonban három gólt is kaptak, így végül nagy különbségű vereséget szenvedtek. tovább


Csak az az utolsó negyedóra ne lett volna!

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata a II. osztály negyedik fordulójában az éllovas Pénzügyőrhöz látogatott. A piros-fehérek a mérkőzés nagy részében jól tartották magukat, de az utolsó negyedórában három gólt kaptak. tovább


Gólparádé Pataki-módra

Az Erzsébeti SMTK U16-os labdarúgócsapata szerdán is pályára lépett. A piros-fehérek a Zodony utcában gólfesztivált rendeztek a Budatétény ellen. Különösen Pataki Gergő volt elemében, aki a tizennégy találatból nyolccal vette ki a részét. tovább


Győzelem az Újpest ellen

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai közül négy győzelemmel zárta a legutóbbi fordulót. Különösen az U17-es együttes teljesítménye figyelemre méltó, amely fölényesen nyert az Újpesti TE-vel szemben. tovább


Pontot ért a nagy akarás

Izgalmas mérkőzést vívott az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Keleti csoportjában a Jászberénnyel. Jó első félidei játékkal vezettek a szünetben a piros-fehérek, majd két védelmi hibát kihasználva fordítottak a vendégek, de a végén sikerült egyenlíteni, így döntetlennel zárult az összecsapás. tovább


Visszavágott a Batta

Az előző évadban éppen a százhalombattai Szenior SE-vel vívott nagy küzdelmet a bajnoki címért az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata a III. osztály 2. csoportjában. Mindkét együttes feljutott, és az új szezonban már a harmadik fordulóban szembekerült egymással a Zodony utcában. tovább


Ötből kettő

A labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban nem sikerült jól szeptember első hétvégéje az Erzsébeti SMTK csapatainak. Három együttes sima vereséget szenvedett, az U17-es és az U16-os gárda idegenben tudott gólokat és pontokat szerezni. tovább


Születésnapi győzelem Putnokon

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 5. fordulójában a még veretlen Putnokhoz látogatott az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek jó játékkal és megérdemelt győzelemmel örvendeztették meg a 44. születésnapját ünneplő edzőjüket, Turi Zoltánt. tovább


Győztes gól a hajrában

A II. osztályú old boys-bajnokságban második mérkőzését is megnyerte az Erzsébeti SMTK. A harmadik vonalból felkerült piros-fehérek ezúttal Óbudáról, a III. Ker. TVE pályájáról hozták el a három pontot. tovább


A Vác ellen a Magyar Kupában

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a Magyar Kupa főtáblájának sorsolását. Az első fordulóban a legjobb 64 közé jutásért küzdenek a csapatok. tovább


Drámai véghajrá a Zodony utcában

Négy perccel a rendes játékidő vége előtt még vezetett a Pénzügyőr ellen az Erzsébeti SMTK U19-es labdarúgócsapata a bajnokság nyitányán, mégis pont nélkül zárta az első fordulót. tovább


Teljes siker az utánpótlás rajtján

Augusztus végén megkezdődött a küzdelem a labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban. Az Erzsébeti SMTK fiataljai hét hétig keményen készültek a pontvadászatra, és az első forduló teljes sikert hozott számukra. tovább


Két pont a pályán maradt

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 4. fordulójában az Erzsébeti SMTK a Diósgyőri VTK II-t fogadta az Ady Endre úton. A két piros-fehér csapat mérkőzésén a hazaiak játszottak fölényben, ám helyzeteiket – köztük egy tizenegyest is – elhibázták, így meg kellett elégedniük egy ponttal. tovább


Győzelem a nyitányon

Augusztus utolsó hétvégéjén megkezdődött a pontvadászat az old boys bajnokságban is. Az Erzsébeti SMTK újoncként, hazai pályán győzelemmel rajtolt a II. osztályban. tovább


Pályán az old boys

Az Erzsébeti SMTK old boys labdarúgócsapata az előző évadban magabiztosan, hétpontos előnnyel nyerte meg a III. osztály 2. csoportját. A piros-fehérek így az új szezonban már a másodosztályban szerepelnek. tovább


Megérdemelt siker a Debrecen ellen

Megszerezte első győzelmét a 2016–17-es évadban az NB III Keleti csoportjában szereplő Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek számos helyzetet dolgoztak ki a Debreceni VSC II ellen, és egy hajrában született góllal otthon tartották a három pontot. tovább


Erzsébeti fölény után győzött a vihar

Budapest egyik legjobb minőségű pályáján, a Fővárosi Vízművek Váci úti sporttelepén játszott felkészülési mérkőzést az Erzsébeti SMTK, ám a találkozó az időjárás miatt nem tartott kilencven percig. tovább


Kimaradt ziccerek után fájó vereség

Az első negyedórában eldönthette volna az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportjának nyitó fordulójában az MTK II elleni mérkőzést. A nagy helyzetek azonban kimaradtak, aztán a második félidőben felülkerekedtek a vendégek. tovább


Rajtra kész az ESMTK

Hazai pályán, a Tura elleni mérkőzéssel fejezte be felkészülését a hét végén kezdődő 2016–17-es bajnoki évadra az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. Bár a szünetben még vezettek a sok új játékost bevető piros-fehérek, a vendégek távoztak győztesen az Ady Endre útról. tovább


Kezdődik a bajnokság!

Még néhány nap, és megkezdődik a küzdelem a labdarúgó NB III-ban, indul a 2016–17-es bajnoki évad. A Keleti csoportba átsorolt Erzsébeti SMTK hazai pályán játssza első mérkőzését. tovább


Szombat helyett szerda

Elmaradt a szombat délelőttre tervezett Erzsébeti SMTK–Dunaharaszti MTK felkészülési mérkőzés az Ady Endre úti stadionban. A bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccset szerdán játsszák a piros-fehérek. tovább


Az első meccs az Adyban

Az első két felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereség után belelendült az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata, és következő két meccsét megnyerte. Július 20-án ötödször lép pályára ezen a nyáron az együttes – először az Ady Endre úton. tovább


Jutalmazták a legjobbakat

Az Erzsébeti SMTK legjobb fiatal labdarúgóit az idén is díjazták a hagyományos Bravotel Sportgálán. tovább


Az utánpótlás egy éve

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül négy vett részt nagypályás bajnokságban. Nagy Dániel szakágvezetővel a 2015-16-os évadról, az eredményekről és a tanulságokról beszélgettünk. tovább


Győzelemmel zárt az U15-ös csapat

Befejeződtek a küzdelmek az U15-ös labdarúgó-bajnokság Közép A csoportjában is. Az Erzsébeti SMTK győzelemmel búcsúzott a szezontól, a piros-fehérek idegenen nyertek a Goldball FC ellen. tovább


„Érdekes” vereség Vásárhelyen

A labdarúgó NB III Középcsoportjának utolsó fordulójában Hódmezővásárhelyen lépett pályára az Erzsébeti SMTK. A durván, helyenként kímélő „futballozó” hazaiak nem csak maguknak köszönhették az évadzárón elért győzelmüket… tovább


Bronzérmes lett az U19-es csapat!

Június első hétvégéjén az U15-ös korosztályt kivéve befejeződtek a küzdelmek az utánpótlás-bajnokságokban. Az Erzsébeti SMTK négy csapata közül kettő győzelemmel zárta az évadot. tovább


Három pont a Viharsarokból

Sorozatban második mérkőzését nyerte meg idegenben az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Középcsoportjában. Az évad utolsó előtti fordulójában a piros-fehérek jó játékkal megérdemelt győzelmet arattak Békéscsabán. tovább


Harcban az ezüstéremért

Az utánpótlás-bajnokságok utolsó előtti fordulójában az Erzsébeti SMTK csapatai mindannyian a Zodony utcában léptek pályára. Közülük az idősebbek szerepeltek jobban. Az U19-esek kiütéses győzelmükkel megőrizték esélyüket az ezüstéremre, a fiatalabbaknál az Újpest rontotta el a piros-fehérek hétvégéjét. tovább


Mesternégyes, mesterhármas

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül kettő fölényes győzelmet aratott. Két fiatal játékos különösen jól teljesített: Daruka Dominik négyszer, Pataki Gergő háromszor talált az ellenfél kapujába. tovább


Nagyszerű győzelem Dunaharasztiban

Legutóbbi négy mérkőzésén csupán egyetlen pontot szerzett az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Középcsoportjában, és a Dunaharaszti is hasonló mérleggel rendelkezett. A két csapat összecsapásán végre kijött a lépés a piros-fehéreknek, és jó játékkal magabiztos győzelmet arattak. tovább


Egy pont Rákospalotáról

A pünkösdöt megelőző fordulóban csak a két fiatalabb utánpótláscsapatunk lépett pályára, mindkettő idegenben. tovább


Dráma a 90. percben

Bár a mérkőzés nagy részében enyhe mezőnyfölényben játszott az Erzsébeti SMTK a labdarúgó NB III Középcsoportjában az FC Dabas ellen, a végén mégis a rutinos játékosokkal felálló vendégek örülhettek. tovább


ESMTK - FC DABAS mérkőzés időpont változás!

Ezúton értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy az ESMTK - FC DABAS mérkőzés időpontja az eredetileg kitűzött 2016.05.15. 17.30-as kezdés helyett 2016.05.14. 17.30-kor kerül megrendezésre az Ady Endre utcai Stadionban. tovább


Érvényesült a papírforma

A labdarúgó NB III Középcsoportjának kiemelkedően legjobb csapatával, a már bajnok Kozármislennyel találkozott Pécsett az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek a második félidő közepéig jól tartották magukat, és csak a hajrában vált fölényessé a hazaiak győzelme. tovább


Maximális teljesítmény

Május első hétvégéjén három utánpótláscsapatunk lépett pályára, és mindegyik sikerrel vette az akadályt, így a maximális kilenc ponttal gyarapodtak az erzsébetiek. tovább


Három győztes mérkőzés

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai hetvenöt százalékosan zárták a legutóbbi fordulót. Csak az U19-es együttes nem szerzett pontot, amely pedig az eddigiek alapján esélyesként lépett pályára. tovább


Igazságos döntetlen

Az Erzsébeti SMTK az NB III Középcsoportjában a sereghajtó Szekszárdi UFC együttesét fogadta az Ady Endre úton. Bár a piros-fehérek több mint egy félidőn át vezettek, a végén mégis csak egy pontot szereztek. tovább


A gyenge játékért nem járt pont

Eddig azonos teljesítményt nyújtó két csapat csapott össze Szentlőrincen a labdarúgó NB III Középcsoportjában. Az Erzsébeti SMTK csalódást keltő játékkal nem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát, és az előző heti gólzáporos diadal után sima vereséget szenvedett. tovább


Gólzápor a Zodony utcában

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai a tabella alsó részén helyet foglaló együttesekkel mérkőztek meg a legutóbbi fordulóban. A papírforma-győzelmek mellett egy döntetlen született ezen a játéknapon. tovább


Csillagos ötös!

Végre kijött a lépés az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapatának az NB III Középcsoportjában: a piros-fehérek helyzeteiket jól kihasználva gólzáporos győzelmet arattak az Ady Endre úton a Gyulai TFC ellen. tovább


Bátorság híján elmaradt a pontszerzés

A labdarúgó NB III Középcsoportjának legutóbbi fordulójában az Erzsébeti SMTK a második helyezett, jó erőkből álló Szegedi EOL gárdáját fogadta az Ady Endre úton. A vendégek jól használták ki helyzeteiket, és elvitték a három pontot. tovább


Gólzáporos diadal Gödöllőn

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül április első hétvégéjén csak az U19-esek örülhettek győzelemnek, a többieknek nem sikerült a pontszerzés. tovább


Háromszor három pont húsvétra

A húsvéti fordulóban százszázalékosan szerepeltek az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai. Mindhárom együttes otthon lépett pályára, és sikerrel vették az akadályokat. tovább


Három pontot hozott a nyuszi

A labdarúgó NB III Középcsoportjának húsvéti fordulójában a Pénzügyőr vendége volt az Erzsébeti SMTK. A piros-fehéreknek sokkal több helyzetük volt, és megérdemelten győztek Pasaréten. tovább


Pontmentés a hosszabbításban

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK a Budapest Honvéd-MFA II több élvonalbeli kerettaggal megerősített együttesével csapott össze az Ady Endre úton. A vendégek egy furcsa góllal szereztek vezetést, majd tizenegyest hibáztak a hazaiak, ám a 93. percben sikerült egyenlíteniük. tovább


Két sima, két fordított

Az Erzsébeti SMTK nagypályás labdarúgó utánpótláscsapatai valamennyien a Gyöngyösi AK együtteseivel mérkőztek meg a legutóbbi fordulóban. A csata „döntetlent” hozott, két gárda győzött, kettő azonban vereséget szenvedett a Heves megyei zöld-fehérektől. tovább


Fekete hétvége

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótlás labdarúgócsapatai nehéz ellenfelekkel kerültek szembe az elmúlt hétvégén. Sajnos, érvényesült a papírforma, a piros-fehérek egyetlen pontot sem szereztek, bár az U15-ös együttes közel állt hozzá. tovább


Döntetlen a földharcban

A rossz minőségű bölcskei pályán nem a futballról, hanem a küzdelemről szólt a helyiek és az Erzsébeti SMTK összecsapása az NB III Középcsoportjában. A hajrához közeledve megszerezte ugyan a vezetést csapatunk, de a hazaiaknak sikerült az egyenlítés. tovább


Kettős mérce, sok sérülés Pakson

A korábban a paksiaknál diagnosztizált vírusfertőzés miatt elmaradt NB III-as mérkőzést pótolta tolnai városban a PFC II és az Erzsébeti SMTK. Egy gyors tizenegyesgól megadta a meccs alaphangját, és bár a piros-fehéreknek is akadtak lehetőségeik, a hazaiak otthon tartották a három pontot. tovább


Sikerek a teremben

Az elmúlt hónapokban a különböző teremtornák kiváló lehetőséget biztosítottak az ifjú labdarúgók versenyeztetésére. Az Erzsébeti SMTK U9-es csapata több ilyen tornán is részt vett, valamennyin rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak a gyerekek. Nemrég az U11-esek is pályára léptek. tovább


Pesterzsébet–Monor 3-1

Az Erzsébeti SMTK nagypályás bajnokságokban játszó valamennyi utánpótláscsapata a Monori SE hasonló korosztályú együttesével csapott össze. A négyes párbajban jobbak voltak a piros-fehérek, három gárda győzött, csupán az U17-esek kaptak ki riválisuktól. tovább


A sok helyzetért nem jár három pont

Az NB III Középcsoportjának bajnoki tabelláján tíz pont és nyolc hely választotta el az Erzsébeti SMTK és a Komlói Bányász csapatát. A pályán azonban ebből semmi sem látszott, sőt, a piros-fehérek játszottak nagy fölényben. Ám hiába dolgoztak ki számtalan helyzetet, egyikből sem született gól. Egy sorozat azonban folytatódott, és immár 363 perce érintetlen Bonica Sebastian hálója. tovább


Hatpontos meccsen győztek

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül egy lépett pályára az első tavaszi fordulóban. Az U14-es gárda gólzáporos idegenbeli győzelemmel indította a 2016-os évet. tovább


Értékes pont Budafokról

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK a jó erőkből álló, eddig két ponttal többet gyűjtött Budafoki MTE-Újbuda FC vendége volt. A piros-fehérek remek csapatmunkával döntetlent értek el a Promontor utcában. tovább


Nehéz feladat Budafokon

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK szombaton délután a XXII. kerületi Promontor utcai sporttelepen lép pályára a bajnoki pontokért. tovább


Hétköznapi meccspótlás

A labdarúgó NB III Középcsoportjának első tavaszi fordulójában elmaradt Paksi FC II–Erzsébet SMTK mérkőzést március 9-én játsszák le. tovább


Győzelemmel kezdték a tavaszt

Küzdelmes első félidő után ziccerek sorozatát hagyta ki az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Középcsoportjában a Monor ellen. A Zodony utcai mérkőzésen egy bombaszabadrúgással szerezték meg a három pontot a piros-fehérek. tovább


Helyszínváltozás!

Az első tavaszi hazai mérkőzését nem az Ady Endre úti stadionban játssza az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. tovább


Elmarad a szezonnyitó!

A hétvégén a labdarúgó NB III-ban is folytatódnak a küzdelmek. A tavaszi rajton az Erzsébeti SMTK a Paks II vendége lett volna, de a mérkőzés a tolnaiakat sújtó légúti megbetegedések miatt elmarad. tovább


Utánpótlás-központ lesz Pesterzsébeten

A magyar labdarúgás előrelépéséhez hozzájárulhat az Erzsébeti SMTK is. A rövidesen létrehozandó regionális utánpótlás-válogatottak egyikének a Zodony utcai létesítmény ad otthont, amely az MLSZ egyik képzőközpontja lesz. tovább


Teljes gőzzel készülnek a tavaszra

Két hete kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek Turi Zoltán vezetőedző irányításával a Zodony utcai műfüves létesítményben végzik a gyakorlatokat. tovább


Sikeres félév után a fiatal labdarúgók

Az Erzsébeti SMTK nagypályán játszó utánpótlás labdarúgócsapatai többnyire jól szerepeltek az őszi idény mérkőzésein. Nagy Dániel szakágvezetővel a piros-fehéreknél zajló munkáról, a 2015-ös teljesítményekről és a tervekről beszélgettünk. tovább


A kimaradt helyzetekért nem jár pont

Az őszi szezonban a vártnál gyengébben szerepelt a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek 19 ponttal a 11. helyen zárták a 2015-ös évet úgy, hogy két utolsó hazai mérkőzésüket megnyerték. tovább


Sima győzelem a szezonzárón

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK hazai győzelemmel fejezte be az őszi idényt. A piros-fehérek végig nagy fölényben játszottak a Hódmezővásárhely ellen, és bár sok helyzetet kihagytak, magabiztosan tartották otthon a három pontot. tovább


A Herthánál jártak edzőink

A közelmúltban a német Hertha BSC-nél töltött néhány napot az Erzsébeti SMTK két, az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzője, a szakágvezető Nagy Dániel és Deák Zsolt. A Berlinben tapasztaltakról, a látottak hasznosításáról Nagy Dániellel beszélgettünk. tovább


Magabiztos győzelem a Békéscsaba ellen

Három vereség után ismét nyert a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek végig nagy fölényben futballozva szerezték meg a három pontot otthon a Békéscsabával szemben tovább


Dráma a hosszabbításban

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK a harmadik helyezett Dunaharasztit fogadta. A szinte végig jobban játszó piros-fehérek több nagy helyzetet dolgoztak ki, de szokás szerint ezek ki is maradtak, így a kevés lehetőségüket jól kihasználó vendégek elvitték a három pontot. tovább


Dráma a hosszabbításban

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK a harmadik helyezett Dunaharasztit fogadta. A szinte végig jobban játszó piros-fehérek több nagy helyzetet dolgoztak ki, de szokás szerint ezek ki is maradtak, így a kevés lehetőségüket jól kihasználó vendégek elvitték a három pontot. tovább


Rosszul kezdődött a november

A labdarúgó NB III Középcsoportjának első novemberi játéknapján az Erzsébeti SMTK a második félidő közepéig jól tartotta magát Dabason, de aztán összezuhant, és a vége négygólos vereség lett. tovább


Helytálltak a Fradi ellen az öregfiúk

Az öregfiúk bajnokság I. osztályában szereplő Erzsébeti SMTK a Ferencvároshoz látogatott. A népligeti összecsapáson a piros-fehérek a sok sérült miatt cserejátékos játszottak, és nagy küzdelemre késztették a Fradit. tovább


Három pont Szekszárdról

A papírformának megfelelően sima győzelmet aratott a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK Szekszárdon a sereghajtó ellen. A piros-fehérek helyzetét megkönnyítette, hogy már a mérkőzés elején emberelőnybe kerültek. tovább


Négy meccs, négy győzelem

​Az utánpótlás-bajnokságokban jó hétvégét zártak az Erzsébeti SMTK csapatai, mind a négy együttes győzelemmel hagyta el a pályát. A sikerek közül kiemelkedik az U19-es együttes diadala, a gárda egy tucat gólt lőtt ellenfelének. tovább


A sok helyzetért nem jár pont

Előzetesen mindenki úgy vélte, az Erzsébeti SMTK hazai pályán begyűjti a három pontot a mögötte álló Szentlőrinc ellen a labdarúgó NB III Középcsoportjában. A piros-fehérek azonban rengeteg helyzetet kihagytak, míg vendégek egyetlen épkézláb támadásukból gólt szereztek. tovább


Utánpótlás-körkép

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai ötvenszázalékosan teljesítettek az utóbbi hetekben. A legjobban a „nagyok”, az U19-es és az U17-es együttes szerepelt, s mindketten dobogós helyen állnak csoportjukban. tovább


Nem tett jót a szünet az ESMTK-nak

Az előző héten szabadnapos volt a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK, most pedig Gyulán lépett pályára. A hazaiak bő félóra alatt kétgólos előnyt szereztek, és ezt a lefújásig meg tudták tartani, így csapatunk pont nélkül zárta a határmenti kirándulás tovább


Három pontot hoztunk Szegedről

Három, egy-egy góllal elveszített mérkőzés után megszerezte első pontjait idegenben az ESMTK labdarúgócsapata az NB III Középcsoportjában. A piros-fehérek szinte végig jobban játszottak a feljutásra pályázó hazaiaknál, és a sok kimaradt helyzet után egy bombaszabadrúgásból született góllal elhozták a három pontot a Felső Tisza-parti Stadionból. tovább


Megverték az Újpestet!

Az Erzsébeti SMTK utánpótlás labdarúgócsapatai eddig négy fordulón vannak túl. Az alábbiakban az utóbbi három játéknap történéseit foglaljuk össze, melyek közül kiemelkedik az U19-es együttes újpesti sikere. tovább


Csak papíron volt sima meccs

A labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK sima vereséget szenvedett otthon a Pénzügyőrtől. A látottak alapján akár fordított is lehetett volna az eredmény, ám ebben a sportágban csak gólokkal lehet pontokat szerezni. tovább


Vereség a hajrában

Kispesten, a Bozsik-stadion edzőpályáján csapott össze a labdarúgó NB III 5. fordulójában az Erzsébeti SMTK a Honvéddal. A piros-fehérek hamar vezetést szereztek, a hazaiak azonban a szünet előtt egyenlítettek. A második félidő vége sem sikerült az ESMTK-nak, kevéssel a lefújás előtt ismét gólt kapott. tovább


Utánpótlás csapatok edzései

Megkezdődtek a nyári leállást követően az ESMTK utánpótlás csapatainak edzései. tovább


Három pont a nyárbúcsúztatón

Hazai pályán továbbra is jól szerepel az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata az NB III Középcsoportjában. A nyár utolsó meccsén a piros-fehérek hamar vezetést szereztek, majd előnyüket a hajrában megduplázták a mérkőzés előtt velük azonos pontszámmal álló Bölcske ellen. tovább


Már pályára léptek az utánpótlás csapatok

Augusztus 26-án megkezdődött az ESMTK nagy pályás utánpótlás csapatok országos bajnoki szereplése, melyet a klub utánpótlás vezetője, Nagy Dániel foglalt össze. tovább


Erősödött az ESMTK

Nem sokkal az átigazolási határidő lejárta előtt bővült az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapatának kerete. A piros-fehérek játékosa lett az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező Boda József. tovább


Idegenben nem megy a góllövés

Rendkívül rossz talajú pályán, gólhelyzet nélküli mérkőzést játszott Komlón az Erzsébeti SMTK. A három pont sorsát eldöntő találat tizenegyesből született – sajnos, ezt a hazaiak szerezték. tovább


Megvan az első győzelem!

Harmadik bajnoki mérkőzésén megszerezte első győzelmét a 2015–16-os sorozatban az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek a jó erőkből álló Budafoki MTE-Újbuda FC együttesét fogadták az Ady Endre úton, és 1-0-ra megnyerték az összecsapást. tovább


Kupavereség tíz emberrel

A nagy melegben lejátszott tiszaújvárosi Magyar Kupa-mérkőzésen a helyzetek alapján akár győzhetett is volna az Erzsébeti SMTK, de az 55 percen át emberhátrányban futballozó együttes védelmi hibákból kapott gólokkal kikapott, s így nem jutott a legjobb 64 közé. tovább


Pont nélkül jöttünk haza Monorról

A labdarúgó NB III második fordulójában a Középcsoportban szereplő Erzsébeti SMTK Monorra látogatott. Egy nagy védelmi hibából kapott korai gól után nagy fölényben játszottak a piros-fehérek, de nem tudták bevenni a vendéglátók kapuját, így pont nélkül jöttek haza. tovább


U19,U17,U15,U14-es korosztályok bajnoksága augusztus 22-én kezdődik

Rengeteg minden történt és történik folyamatosan az ESMTK utánpótlás csapatainál, mely történésekről Nagy Dániel utánpótlás vezető számolt be az ESMTK.COM-nak. tovább


Döntetlen az idénynyitón

Megkezdődött a küzdelem a labdarúgó NB III-ban is. A Középcsoportban szereplő ESMTK az élvonalbeli Paks második csapatával csapott össze az Ady Endre úton. Az NB I-es keretből több játékost is bevető tolnaiakkal 2-2-es döntetlen játszottak a piros-fehérek. tovább


Kezdődhet a bajnokság!

Lejátszotta utolsó két felkészülési mérkőzését az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. A piros-fehérek legközelebb az NB III Középcsoportjának 2015–16-os nyitó meccsén lépnek pályára, vasárnap délután. tovább


Tizenhat ellenfél vár az ESMTK-ra

Szűk két héttel a bajnoki rajt előtt az MLSZ elkészítette a labdarúgó NB III csoportbeosztását. Az Erzsébeti SMTK továbbra is a Középcsoportban szerepel, ahol a másik két csoporthoz hasonlóan 17 csapat kezdi meg a küzdelemsorozatot. A piros-fehérek legutóbbi felkészülési mérkőzésükön 1-1-et játszottak otthon a Tatabányával. tovább


Az újonc mesterhármasa

Harmadik felkészülési mérkőzésén megszerezte első nyári győzelmét az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek Vecsésen az eddigi egyetlen új szerzemény, Kocsis Dávid góljaival győztek 3-1-re. tovább


Még akad tennivaló

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata. A sok próbajátékost és utánpótláskorú futballistát bevető piros-fehérek idegenben 2-0-s vereséget szenvedtek a jó erőkből álló Dorogtól. tovább


NYÁRI FOCI TÁBOR, GYERE HOZZÁNK TÁBOROZNI!

AZ ESMTK LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLYA JÚLIUS 20-TÓL - JÚLIUS 24-IG HÉTFŐTŐL – PÉNTEKIG LABDARÚGÓ TÁBORT SZERVEZ. tovább


Jó iramú mérkőzés a hőségben

Néhány nappal a felkészülés megkezdése után lejátszotta első edzőmérkőzését az ESMTK labdarúgócsapata. A piros-fehéreknél több olyan futballista is szerepelt, aki próbajátékon van az Ady Endre úton. A rekkenő hőségben 1-1-es döntetlen született a Hatvan elleni meccsen. tovább


Edzésben a felnőtt csapat

Megkezdte a felkészülést a 2015–16-os évadra az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek az Ady Endre úton minden nap edzenek Turi Zoltán irányításával, július 4-től pedig hetente két felkészülési mérkőzést vívnak majd. tovább


Bravotel díjátadó az ESMTK-nál

A klub június 1-jén tartotta hagyományos Bravotel díjátadó ünnepséget. A Bravotel nyolc éve támogatja az utánpótlás csapatok munkáját. tovább


Rövid lesz a nyári szünet

Nem sok pihenőidő jut az Erzsébeti SMTK NB III labdarúgócsapatának. Alig két héttel az előző idény befejezése után már megkezdődik a felkészülés a következő évadra. tovább


Befejeződtek az utánpótlás-bajnokságok

Véget értek a küzdelmek a labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban. Az utolsó fordulóban az Erzsébeti SMTK csapatai két győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhettek el. tovább


Drámai vereség után 8. lett az ESMTK

A labdarúgó NB III Középcsoportjának utolsó fordulójában szinte az egész mérkőzést emberhátrányban játszotta végig az Erzsébeti SMTK a Dunaharaszti ellen. Ennek ellenére a piros-fehérek helyzeteik alapján közelebb álltak a győzelemhez, ám egy öngól megpecsételte a sorsukat tovább


Németh Zoltán mesterhetese Zuglóban

Huszonkét gólt és tizenkét pontot szereztek az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai az utolsó előtti fordulóban. A sok jó teljesítményt nyújtó labdarúgó közül kiemelkedett az U21-es gárda csatára, Németh Zoltán, aki hét (!) alkalommal vette be a BVSC kapuját. tovább


Továbbra is harcban a jó helyezésért

Az Orosháza nem adta könnyen a bőrét, ám a végig fölényben futballozó Erzsébeti SMTK egy kései góllal megnyerte a mérkőzést a Mátrai Sándor Stadionban, és továbbra is harcban van a jó helyezésekért. tovább


Tornagyőzelem Rákosszentmihályon

Megismételte tavaly sikerét az Erzsébeti SMTK U13-as labdarúgócsapata a pünkösdhétfőn, a rákosszentmihályi RAFC-sportelepen rendezett tornán. tovább


Közel a dobogóhoz az U14-esek

A legutóbbi fordulóban a négy erzsébeti utánpótláscsapat közül kettő magabiztos győzelmet aratott, és csupán egy maradt lőtt gól és pont nélkül. tovább


Magabiztos erzsébeti győzelem

Noha sokan fölényes hazai sikerben reménykedtek, az Erzsébeti SMTK biztos, ám szerény különbségű győzelmet aratott a sereghajtó Maglód ellen. tovább


Tízpontos erzsébeti szombat

Jó hétvégét zártak az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai. A négy együttes összesen huszonkét gólt szerzett, a mérkőzéseken három győzelem mellett egy döntetlen született. tovább


A partjelző szeme döntött

Egyszer minden sorozat megszakad: 384 perc után gólt kapott a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK, Monoron került Bonica kapujába a labda. Később egyenlítettek a mérkőzés nagy részében fölényben játszó piros-fehérek, de a partjelző „érdekes” döntése megfosztotta őket a pontszerzéstől. tovább


Kálazi kettős

Az elmúlt hétvégén csak az U15-ös gárda lépett pályára az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül. A piros-fehérek második félidei játékukkal legyőzték a Maglód együttesét. tovább


Hamar eldöntötték a meccset

A labdarúgó NB III Középcsoportjában immár 372 percre nőtt az Erzsébeti SMTK érintetlensége, a piros-fehérek ennyi ideje nem kaptak gólt. A Gyula elleni hazai mérkőzésen megszületett a várva várt második hazai tavaszi győzelem, már a huszadik percben kialakult a 3-0-s végeredmény. tovább


Pont nélküli hétvége

Május első hétvégéje rosszul sikerült az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai számára. Három együttesünk lépett pályára, és egyikük sem tudott pontot szerezni. tovább


Visszavágtak az őszi vereségért

A labdarúgó NB III Középcsoportjában immár 282 perce érintetlen az Erzsébeti SMTK hálója. A piros-fehérek ezúttal Bölcskéről hozták el a három pontot, ahol hamar kialakult a végeredmény. A mezőny nagyon szoros, a végén lehet a csapat ötödik éppúgy, mint tizenkettedik. tovább


Egy ide, egy oda

Korábban elmaradt bajnoki mérkőzését játszotta le az Erzsébeti SMTK U21-es és U17-es labdarúgócsapata április utolsó szerdáján. tovább


Drámai vereség Szentendrén

Az ESMTK korosztályos csapatai közül egyiknek sem sikerült győznie a legutóbbi fordulóban, csupán az U14-esek csíptek el egy pontot aktuális ellenfelüktől. tovább


Kimaradt helyzetek, kivédett tizenegyes

A két azonos pontszámmal álló együttes csatája nem hozott a gólt az NB III Középcsoportjának 24. fordulójában az Ady Endre úton. Az erzsébeti kapus, Bonica Sebastian egy tizenegyes hárításával nagyban hozzájárult az ESMTK pontszerzéséhez tovább


Vasárnap Szekszárddal játsszunk

A Szekszárdi UFC együttesével mérkőzik vasárnap az Ady Endre utcában az ESMTK 17 órakor. tovább


Pályán a legkisebbek

Az Erzsébeti SMTK U7-es és az U9-es labdarúgócsapatai a Bozsik-torna keretében a Timót utcában léptek pályára. A legfiatalabb korosztályos együttesek az Airnergy, a Soroksár, a Nagytétény és a Győzelemért Simon Alapítvány gárdái ellen játszottak. tovább


Két győzelem, két vereség​

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai közül a bajnoki tabellán a mezőny elején található együttesek megszerezték a három pontot, míg a kicsit gyengébben teljesítők szoros meccseken kikaptak ellenfelüktől. tovább


Erzsébeti henger Baján

Az utóbbi fordulók sikertelensége után ismét győzött a labdarúgó NB III Középcsoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek végre megtalálták a góllövő cipőjüket, négyszer is bevették a Baja kapuját. tovább


Hullámvölgyben: ismét pont nélkül

Sorozatban harmadszor szenvedett vereséget a labdarúgó NB III Középcsoportjában az ESMTK. Akárcsak két héttel korábban, ezúttal sem tudtak hazai pályán gólt szerezni a piros-fehérek, így hiába játszott antifutballt a Dabas, némi szerencsével elvitte a három pontot az Ady Endre útról. tovább


Rákospalotán maradtak a pontok

Bár a mérkőzés nagy részében egyenrangú ellenfele volt az Erzsébeti SMTK a REAC-nak, az NB III Középcsoportjának 21. fordulójában ismét pont nélkül maradt. tovább


Két győzelem, két vereség, egy kéztörés

Az Erzsébeti SMTK utánpótláscsapatai ötvenszázalékos teljesítménnyel zárták a legutóbbi fordulót. Az U17-es együttes középhátvédje, Dénes Richárd súlyos sérülést szenvedett. tovább


Gól nélkül nem megy

A másodosztályba igyekvő Kozármisleny volt az Erzsébeti SMTK vendége a labdarúgó NB III Középcsoportjának 20. fordulójában. A vendégek egy korai góllal elvitték a három pontot az Ady Endre úttól. tovább


Fociprogram óvodásoknak

Nem lehet elég korán kezdeni: az Erzsébeti SMTK edzői a XX. kerület óvodáiban fociszakkörök révén szeretnék megtalálni a legügyesebb kissrácokat. Az ESMTK és a Hajós Alfréd Általános Iskola ősztől labdarúgóosztályt indít, ahová várják a kerületi gyerekeket. tovább


Dzsudzsák lőtte a 2014-es év magyar gólját

Dzsudzsák Balázsnak a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen szabadrúgásból szerzett egyenlítő találatát választották a 2014-es év magyar góljának. tovább


Egy gólt sem kaptunk és úgy nyertünk!

Minden mérkőzést megnyert az ESMTK U13-as csapata a március 21-én, a Zodony utcában rendezett OTP-Bank Bozsik-Program tornán. tovább


Utánpótlás edzések - labdarúgás

Márciustól júniusig a Zodony utca 2-ben zajlanak az edzések. További információk Nagy Dániel UP vezetőnél. tovább


Kitömték a vecsésieket

Az Erzsébeti SMTK U15-ös és U14-es labdarúgócsapata Vecsésen lépett pályára a legutóbbi fordulóban, az U17-es és az U21-es együttes mérkőzése viszont elmaradt a Salgótarján ellen. tovább


Pontszerzés emberhátrányban

Egy órán át tíz emberrel játszva is ponttal távozott Szentlőrincről az Erzsébeti SMTK. Szerencsés góllal szereztek vezetést a piros-fehérek, a hazaiak pedig jókora bírói tévedésnek köszönhetően egyenlítettek. tovább


Labdarúgóosztály indul Erzsébeten

A 108 éves Erzsébeti SMTK labdarúgó-szakosztálya és Pesterzsébet neves oktatási intézménye, a Hajós Alfréd Általános Iskola 2015 szeptemberétől labdarúgóosztályt indít. tovább


Tízet számoltak a Salgótarjánra

Négy erzsébeti utánpótláscsapat lépett pályára a legutóbbi fordulóban. Három együttes pont nélkül maradt, ám az U14-esek tíz gólt szereztek. tovább


Legyőzték az éllovast!

Kevés csapat mondhatja el magáról bármilyen bajnokságban, hogy az aranyesélyest oda-vissza megveri. Az Erzsébeti SMTK végrehajtotta ezt a bravúrt, az NB III Középcsoportjában ősszel és most is legyőzte a listavezető Vácot. tovább


Két meccs, egy pont a fiataloknál

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótláscsapatai közül kettő lépett pályára a nőnapi hétvégén. A Zodony utcában a vendég ceglédieket egyiküknek sem sikerült legyőznie. tovább


A kapusok napján nem született gól

Első tavaszi hazai mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. Bonica Sebastian az első félidőben kivédett egy tizenegyest, a szünet után pedig a vendégek kapusa gondoskodott arról, hogy ne változzon az eredmény. tovább


Kisebbek is elkezdik

A tizennégy alatti korosztályok még nem teljes pályán játszanak. Az Erzsébeti SMTK ifjú labdarúgói március első hétvégéjén csatlakoznak idősebb társaikhoz, ők is megkezdik a tavaszi idényt. tovább


Tizenkilenc gól, három győzelem

Megkezdődött a tavaszi idény az utánpótlás korosztályos bajnokságokban is. AZ Erzsébeti SMTK négy csapata közül három győzelemmel mutatkozott be. tovább


A fiatalok is folytatják

A hétvégén folytatódnak a küzdelmek az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban. Az Erzsébeti SMTK nagypályás csapatai is pályára lépnek. tovább


Néhány percen múlt a pontszerzés

A labdarúgó NB III Középcsoportjában Szegeden kezdte a tavaszt az Erzsébeti SMTK. A hajráig úgy tűnt, a piros-fehérek ponttal távoznak a Felső Tisza-parti Stadionból, ám a hazaiak második gólja az ESMTK vereségét jelentette. tovább


Bajnoki rajt előtt az utánpótlás

Az Erzsébeti SMTK nagypályás utánpótlás-csapatai hathetes, Zodony utcai felkészülés után a hét végén már bajnoki pontokért játszanak, míg a fiatalabb korosztály számára rövidesen kezdődnek a tavaszi tornák. tovább


A tavaszi rajtra várva

A labdarúgó NB III Középcsoportjában február utolsó napján kezdődik tavaszi idény. Az Erzsébeti SMTK csapata az ötödik helyről vág neki a bajnoki folytatásnak. tovább


Készül a tavaszra a felnőtt csapat

Javában készül a bajnoki folytatásra az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata. A keretben nagy változások nem lesznek, de két fontos játékos nem lesz ott az együttesben a tavaszi mérkőzéseken. tovább


Ezüstérem Vecsésről

Újévi-kupa elnevezéssel U7-es teremlabdarúgó-tornán rendeztek Vecsésen, a Falusi Általános Iskola csarnokában. Az Erzsébeti SMTK két csapattal vett részt a tornán. tovább


Komolyan veszik a fiatalok képzését

Január közepén megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre az ESMTK utánpótlás labdarúgócsapatai. A gyerekek fejlődését egy eddig még nem alkalmazott módszerrel is segítik a klubnál. tovább


Nagyot alakíthatnak Vecsésen a kicsik

Vecsésen játszanak a kicsik A hétvégén a vecsési sportcsarnokban lépnek pályára az Erzsébeti SMTK legkisebb labdarúgói. Az U7-es és az U9-es csapat szombaton délután játszik Vecsésen más egyesületek hasonló korú együtteseivel. tovább


Tornagyőzelem Soroksáron

A január 17-18-i hétvégén három teremtornán is részt vettek az Erzsébeti SMTK utánpótláskorú labdarúgói. A legjobb eredményt az U15-ös együttes érte el, megnyerte a négycsapatos viadalt. tovább


Tanulj és sportolj magas szinten!

Az ESMTK Labdarúgó szakosztálya és a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt oktatási intézménye, a Budapest Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola Gimnázium és Sportiskola felvételt hirdet 8. osztályos tehetséges labdarúgók számára. tovább

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015