Kézilabda

Remek első félidő Mogyoródon

2016-10-12 Nyomtatás

A papírforma alapján sima hazai győzelmet ígért a Pest megyei junior férfi kézilabda-bajnokságban az Erzsébeti SMTK mogyoródi vendégjátéka. Végül biztosan nyert ugyan az MKSK, de egy félidőn át remekül tartották magukat a piros-fehérek.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az előző évadban játszott először hivatalos bajnokságban az ESMTK vegyes életkorú fiú kézilabdacsapata. A Pest megyei juniormezőnyben sokat tanultak a srácok, és tavasszal, illetve idén ősszel már pontokban is megmutatkozott a fejlődés.
A Mogyoródi KSK 22, illetve 23 góllal győzte le a 2015--16-os küzdelemsorozatban az erzsébetieket, és összességében húsz ponttal szereztek többet náluk. Jól kezdték az idei szezont a hazaiak, öt meccsből négyet megnyertek, de az ESMTK-nak sincs miért szégyenkeznie a megszerzett három pont miatt.
A mérkőzésen alaposan meglepték a mogyoródiakat a oiros-fehérek. Igaz, az alapcsapat játékosai a szokásosnál kevesebbet voltak a pályán, ennek ellenére dicséretet érdemelnek az erzsébeti fiúk azért, amit az első félidőben nyújtottak. A szünetre 15-15-ös állással vonultak a csapatok.
A hazaiak érezték, hogy teljes erőbedobással kell játszaniuk, ha győzni akarnak. A fordulás után már szinte végig a legiobbjaival állt fel az MKSK, és végül tíz góllal meg is nyerte a mérkőzést a hajrára elfáradó ESMTK ellen. Szadai Barnabás 10 gólt lőtt (ötöt hétméteresből), Pécsi Péter hetet, Mayer Márton ötöt, Vagyóczki Patrik négyet, Bencsik László egyet.
A fiúk ismét bizonyították, hogy folyamatosan javul a játékuk, és ha ezen a vonalon haladnak tovább, még sok örömet szereznek az értük szorítóknak.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015