Kézilabda

Négy pont helyett egy

2018-03-28 Nyomtatás

Márciusban tizenöt napon belül két nagyon fontos mérkőzést játszott az Erzsébeti SMTK fiú kézilabdacsapata a Pest megyei ifjúsági bajnokságban. Az addigi eredmények alapján mindkettőn győzelmet vártunk az együttestől, de csupán egy döntetlenre volt jó a gárda.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Időrendi sorrendben először Tápiószelén lépett pályára az ESMTK. A szünetben négy góllal vezettek a hazaiak, és a második félidőben is végig náluk volt az előny, amelyből egy találatot megőriztek a mérkőzés végéig. Schamuder Antalné edző elégedetlen volt néhány fiatalember hozzáállásával. Elmondta, hogy az erzsébetiek jobbak riválisuknál, de ezúttal ez nem jött ki a találkozó során (28-29).

Ezt követően Kiskunhalason szerepelt a gárda egy tornán. Itt nagyon összeszedetten, lelkesen kézilabdáztak a fiúk, láthatóan bizonyítani akartak, és jó ellenfeleket legyőzve a harmadik helyen végeztek a Bibó-kupán. A torna gólkirálya Pölöskei Márk lett, az erzsébetiek legjobbjának pedig Szadai Barnabást választották meg a résztvevő csapatok vezetői.

A sereghajtó Dunavarsány ellen a kisebb műtét miatt távollévő Schmauder Antalné helyett a lányok trénere, Martinkó Mária ült az ESMTK kispadján. A Kruj Iván Sportcsarnokban ő is hasonló problémákat tapasztalt, mint kollégája legutóbb, sokszor nem a megbeszélteknek megfelelően játszott az együttes. A félidőben három góllal vezettek a vendégek, és bár a hajrát megnyomták a piros-fehérek, ez csak az egyenlítésre volt elegendő (26-26).

Mivel az alapszakaszt követő rájátszásban számítanak a megszerzett pontok, nagy lehetőséget szalasztott el az ESMTK ezen a két meccsen.  

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015