Kézilabda

Kevés hiányzott a bravúrhoz

2017-12-13 Nyomtatás

Az Erzsébeti SMTK Pest megyei ifjúsági bajnokságban szereplő fiú kézilabdacsapata remekül helytállt a rutinosabb játékosokból álló Albertirsa otthonában. A szünetben még vezettek a piros-fehérek, és nem sok kellett volna a pontszerzéshez.

Kattintson a nagyobb mérethez!

Az eddigi mérkőzéseken az erzsébetiek hat, az albertirsaiak tizenegy pontot gyűjtöttek, és a hazai együttest tapasztaltabb, idősebb kézilabdázók alkották. Ennek ellenére az őszi idény utolsó mérkőzésen alaposan meglepték a piros-fehérek a házigazdákat, szép támadásokat vezettek, jól védekeztek, és 13-11-es vezetéssel vonulhattak pihenőre.

A fordulás után jó ideig tartották magukat az erzsébeti srácok, pedig sokat játszottak – néha indokolatlanul – emberhátrányban. Az 52. percben még döntetlen volt az állás, a végén azonban már nem tudták tartani a lépést a mieink a rutinosabb Albertirsával, amely végül 27-24-re győzött.

– Jó meccset játszottunk, fiatalabb játékosaink nagy akarással kézilabdáztak – dicsérte a fiúkat Schmauder Antalné, az ESMTK edzője. – A második félidőben kissé lejtett a hazai pálya, a játékvezető hölgyek többször is bedőltek az irsaiak színészi alakításainak. Sajnos az öt büntetőnkből kettőt kihagytunk, ziccereket is hibáztunk, és a nagyobb tapasztalat döntött a hazai csapat javára. Tokaji Roland jól védett, a mezőnyben pedig mindenki hozzátette a magáét. Ez a mérkőzés is bizonyította, hogy jó úton járunk, szemmel látható a fejlődés a játékosokon.

Az erzsébeti gólok közül Bencsik László, Pölöskei Márk és Vagyóczki Patrik 5-5-öt szerzett, Szadai Barnabás 4, Uller Gergő 3, Seben Dominik 2 alkalommal vette be az Albertirsa kapuját.

MS
Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015