Birkózás

Losonczi Ottó hetedik a junior - világbajnokságon

2015-08-18 Nyomtatás

Szakosztályunk legeredményesebb birkózója, ifjabb Losonczi Ottó képviselte hazánk színeit a Brazíliában zajló kötöttfogású junior-világbajnokságon, ahova kötöttfogású csapatunk hat fővel utazott ki múlt hét szombaton. Ottó a 66 kilogrammosok között két-két mérkőzést megnyert és elveszített, így a hetedik helyezést érte el.

Kattintson a nagyobb mérethez!

A kötöttfogású verseny legnépesebb súlycsoportjába mérlegelt szakosztályunk junior Eb-ezüstérmes birkózója, Losonczi Ottó. Sajnos nem sikerült táblára sorsolnia, így selejtezni kényszerült a szerdai versenynapon. Ellenfele a számára már jól ismert, fehérorosz Kankov volt, akit Ottó az isztambuli Eb-elődöntőben 8-0-ra győzött le. Ezúttal is sikerült nyerni, igaz, most 5-0 lett, de nem is számított, hiszen így is könnyedén vette az első akadályt. A másodikon már a nyolc közé jutás volt a tét, ahol az üzbég Vardanjan következett. Ottó cseppet sem hátrált meg a mérkőzéstől, sőt, remek birkózással 10-0-ra legyőzte az üzbéget, így bejutott a súlycsoport legjobb nyolc birkózója közé. A folytatásban következett az a grúz Zoidze, aki a nap folyamán legyőzte a kadet-világbajnok finnt, majd a török junior Európa-bajnokot is. Sajnos Ottónak sem sikerült meglepnie ellenfelét, már az első menetben technikai tussal kikapott tőle. A vigaszág reménye marad már csak, ami össze is jött, hiszen a grúz az azerit is legyőzte, így fináléba jutott, ami egyben azt is jelentette, hogy Ottó a vigaszágon folytathatta a versenyt. Ott, az első körben nem kellett birkóznia, hiszen a finn és a török küzdött meg egymással. Utóbbi győzött, így alig negyed óra pihenőt kapott és már is Ottóval nézett farkasszemet. A mérkőzés nagyon nagy csatát hozott, fej-fej mellett haladtak a versenyzők, a végső győzelmet azonban ezúttal is a török Cengiz Arslan szerezte meg, miután Ottót érthetetlen módon, de megintették a bírók, 7-6 lett a végeredmény. Szakosztályunk kiválósága ezzel az előkelő hetedik helyezést szerezte meg Brazíliában!

GRATULÁLUNK!
HAJRÁ ESMTK!

Szakosztályunk másik válogatottjáért, a szabadfogású 74 kilogrammosok között szőnyegre lépő Nagy Péterért szombaton magyar idő szerint 15 órától szoríthatunk!

Kattintson ide a kategória összes híréért
A kategória legfrissebb hírei

Tulajdonos: Országos Médiakezelő Kft. Minden jog fenntartva 2015